Kultúra

Renoválják a Szent Sír-templom padlózatát

Harminc éve tárgyalnak róla

Feltárják és renoválják a Szent Sír-templom padlózatát Jeruzsálemben – írta az MTI. A dokumentálás után várhatóan visszatemetik az esetleges leleteket, hogy megőrizzék a status quót, a megállapodásokkal rögzített helyzetet.

Ez a templom helyreállítási munkálatainak már a második szakasza, miután 2016–2017-ben az Athéni Műszaki Egyetem interdiszciplináris szakembercsoportja feltárta és felújította a hagyomány szerint Jézus sziklasírja fölé emelt Edicule-kápolnát, amely a görög ortodox patriarchátus felügyelete alatt áll. „Nem tudjuk, mi található a padló alatt” – mondta a lapnak Giorgio Piras professzor, a Római Sapienza Egyetem ókori tudományok tanszékének igazgatója, hozzátéve, hogy kellene lelniük néhány dolgot Nagy Konstantin templomának maradványaiból. A padlózat jelenlegi köveit a középkortól a múlt századig, különböző korokban tették le.

A legtöbb a 19. század elejéről való, más részeket a keresztes korban építették, a 11–13. században. Jézus idejében az akkori Jeruzsálem falain kívül volt ez a terület, amelyet Jézus keresztre feszítésének, a Golgotának a keresztény evangéliumokban leírt helyeként azonosít a keresztény hagyomány. Hadrianus császár a Róma elleni Bar Kochba-felkelés leverése után a lerombolt Jeruzsálem helyén római várost épített Kr. u. 135–136-ban Aelia Capitolina néven, ahol ezen a helyen a szakemberek szerint római templomot emeltetett.

Nagy Konstantin 326-ban kezdte meg a bizánci keresztény templom építtetését, ez elpusztult, majd 1042-ben IX. Konstantin bizánci császár újra felépítette. A jeruzsálemi keresztes királyság 1099-es megalakulása után bővítették és átalakították, majd 1142-ben felszentelték a nagyjából a mainak megfelelő építményt. A jelenlegi felújításról mintegy harminc évig tartottak a három egyház között a tárgyalások.

Kapcsolódó írásaink