Gábor Áron rézágyúja a budai Várban

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly által tervezett, 1911 és 1192 között elkészült épülete már rég megérett a felújításra, így aztán útjára indulhatott ez a páratlan, soha nem látott ’48-as ereklyéket felvonultatott kiállítás, amely most Budán a felújított Főőrség kiállítóterében látható.
Az egyetlen megmaradt Gábor Áron-féle hatfontos ágyúcsőnek megvan a maga története.
Ez a kincs ugyanis öntési hibás, tehát vélhetően egyetlen lövést sem adtak le vele, hanem valamilyen megfontolásból elásták a kézdivásárhelyi öntöde udvarán, ahol később felépült a Rudolf Kórház.
Az építési munkálatok során, 1906. augusztus 18-án előbukkant a földből az ágyúcső, amely végül 1926-ban került be az 1875-ben alapított Székely Nemzeti Múzeumba.

A Ceausescu-diktatúra idején, 1971-ben bukaresti parancsra a román fővárosba szállították, ahol raktárba került. A diktatúra bukásakor szabadították ki több mint negyvenévi „kényszerfogságából” a háromszáznyolcvan kilós öntvényt. Ebben az ágyúban ott vannak az ónból készült kiskanalak, óranehezékek, mérlegsúlyok és nem utolsósorban a bronzharangok is, amelyeket Székelyföldön gyűjtöttek össze kicsik és nagyok a hazáért. Hetven ilyen ágyút öntöttek Gábor Áron vezényletével, aki az 5. Bervaldo tüzérezredben és bécsi öntödékben is tanulta a szakmát.

Gábor Áron kiállt 1848. november 16-án, amikor Erdélyben már csak Háromszék volt magyar kézen, és azt mondta, hogy „Lészen ágyú!” Mégpedig két hét múlva a sepsiszentgyörgyi piacon hat ágyú ott fog állni, és ha „a próbalövések célt nem találnak”, akkor ő maga áll oda tízlépésnyire a csövektől, céltáblának. Tudjuk, erre nem került sor, a próbalövések célt találtak, Gábor Áronból pedig őrnagyi rangban a székely tüzérség vezetője lett. Maga irányozta a lövegeket a kökösi hídnál a cári csapatokkal vívott csatában, és éppen egy ágyúgolyó roncsolta szét a karját, ebbe halt bele.

Egyetlen megmaradt ágyúja mellett aztán olyan relikviák láthatók most a Főőrség gyönyörű épületének első emeletén, mint a Damjanich János aradi bitófájának szilánkjaiból Makrai Lászlóné Thorma Lujza által összeállított kereszt. Megtekinthető Kossuth Lajos szipkája is, amelyet 1893-ban az őt Turinban meglátogató sepsiszentgyörgyi küldöttség hozott haza. A Székely Nemzeti Múzeumba került, és most a kiállításon látható Deák Ferenc Széchenyitől kapott, Cseh Tamás és Csengey Dénes által a Kiegyezés-tangó című dalban (1984) megénekelt pipája is.

A „haza bölcse” 1854-ig pipázott, majd amikor 1878-ban, az Akadémián elárverezték ingóságait, a pipát Neuhoffer János ügyvéd vette meg, és ajándékozta később a múzeumnak. Katonai csákókból is egészen szép darabok érkeztek az utazótárlattal. Itt van szotyori Bátorszív Nagy Ferenc csákója, aki I. Ferenctől kapta ezt a jelzőt az 1799-es rastatti merénylet után. A tárlat bemutatja Szentiványi Kázmér (1814–1895) alezredes csákóját is, aki először a szerb felkelők ellen harcolt, majd Arad, később Temesvár ostrománál is ott tevékenykedett. Csíky Domonkos (1819–1853) százados fejfedőjének tulajdonosa pedig vitézül harcolt Háromszék védelmében.

Az egyik tárlóban ott van Bem József sétabotja és Dálnoki Miklós Péter puskája, amelyet ezek szerint hazavitt, vagy elrejtett a zsibói fegyverletétel után. Láthatunk a tárlókban katonai kitüntetéseket, pecsétnyomókat, patrontáskákat, huszártarsolyokat, zsinóröveket, de még puskagolyókat is a kökösi csatából. A tárlat legérdekesebb darabjai talán azok a várfogságban barkácsolt tárgyak, amelyet a Világos után elítélt tisztek és politikusok készítettek. Kufstein volt a legismertebb várbörtön, ahol a forradalom és szabadságharc elítéltjei elszenvedték büntetésüket, ahol aztán ha bilincsben is, de foglalkozhattak különféle kézimunkákkal. Szilágyi Sámuel (1799–1857) ezredes, aki a Tömösi-szorosban is harcolt, kendőt horgolt, Árkosi Pap Ferenc pedig pénztárcát. De legtöbben fából faragtak poharat, kupát, láncot, karperecet és bilincset.

Ezeket a tárgyakat hazahoztak a szabadulás után. Cserey Ignác (1803–1897) ezredes ezüst utazó étkészletét dobozostul mutatja be a tárlat. Cserey a 2. honvéd zászlóalj parancsnoka volt, harcolt a Délvidéken, de felügyelte az erdélyi újoncozást is. Végül ott volt Komárom erődjében azok között, akik szabad elvonulás fejében szeptember 27-én adták csak meg magukat. Ő kapta aztán azt a megtiszteltetést, hogy Kossuth Lajos temetési menetét 1894. április elsején vezethette.

A Háromszék 1848–49-es önvédelmi harcairól szóló kiállítás június 12-ig látható a Főőrség kiállítóterében.