Kultúra
Alapítója nevét kapta a Hamvas Intézet
A magyar értelmiség története

Az intézmény tegnap, egykori alapító igazgatója születésnapján vette fel a Hankiss Ágnes Intézet nevet, jelezve, hogy céljának tartja a 2021 augusztusában elhunyt vezetője szellemi örökségének továbbvitelét. Hankiss Ágnes a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet alapító igazgatója volt, több mint húszéves igazgatósága idején hatvan könyvet és művészeti albumot adtak ki. Az intézet rendezett két kiemelkedő jelentőségű konferenciát a rendszerváltozás forgatókönyveiről 2002–2003-ban Kísértő múlt I–II. címmel.
Az intézet munkatársai folytatni kívánják a magyarországi értelmiség történetének kutatását, amelyet a 20. század második felében átszőtt a kommunista állambiztonság tevékenysége, a kultúrát és a közéletet befolyásolva. Az új néven az intézet tovább kívánja vinni a munkát, amelyet még igazgatóként Hankiss Ágnes indított el.