Kacsafogó Holicsban

Kisváros volt már Holics talán az Árpádok idejében is, először 1205 körül találkozunk vele Újvár néven. A Jeruzsálemet is megjárt II. András királyunk építtette határvárát, amelyből katonái felügyelték a morvákkal közös határt, illetve a nyugatról befutó kereskedelmi útvonalat. A kereskedők az akkori ország határát adó Morva folyón való átkelés után álltak meg vámot fizetni a városban, és akkor már portékáikból is pakoltak ki valamennyit. Így fejlődhetett Holics.

Később Csák Máté is szemet vetett rá. A trencséni nagyúrnak csak hatvanöt kilométerre kellett ellátnia, hogy döntsön a megszállás mellett, és a cseh király, Luxemburgi János ellen is hadakozásba kezdjen, hiszen utóbbi a magyar korona gyöngülésével szemet vetett a határterületekre is. Holicsba aztán csak Csák Máté 1321-es halála után vonultak be a prágai katonák, tizenegy évig ők is szedték az adót.

Ám Károly Róbert uralkodása idején János „szépen visszaadta” Holicsot Berencs várával együtt, majd néhány évvel később lovagi módon elhalálozott a Crécy melletti nagy csatában. Holics volt aztán Stíbor vajdáé is, de jobbára a magyar királyok kezén maradt, míg 1736-ban a Habsburgok családi birtokaik közé nem emelték. III. Károly cselekedett így, aki aztán lányára, Mária Teréziára hagyta a két koronát. Mária Terézia pedig szeretett férjével, Lotharingiai Ferenccel nyári palotát építtetett a holicsi vízi vár helyére (ahogy arról korábban már írtunk).

Lotharingiai Ferencről legalább annyit érdemes tudni, hogy Mária Terézia tízévesen lobbant szerelemre iránta. Mivel Ferenc a házasságért cserébe lotharingiai hercegségét kénytelen volt a bukott lengyel királynak, Leszczynski Szaniszlónak átadni, Toszkána nagyhercege lett.

Az ifjú pár 1736 februárjában kötött házasságuk után boldogan élt az olasz birtokon, Ferenc pedig a háborúskodás helyett (nem jeleskedett nagyon az 1737 és 1739 közt folytatott török hadjáratban, amelyben Belgrádot el is vesztette Bécs) inkább a testhezállóbb gazdálkodásban találta meg a számítását.

Érdekeltségei voltak a birodalomban, de annak hatá­rain túl is, 1763-tól pedig az állami pénzügyek igazgatása is a kezébe került. De soha sem merült fel vele szemben a „közpénzekkel való visszaélés” vádja, amire egyébként nem is volt rászorulva, mert gazdasági érdekeltségeiből ekkorra már óriási, húszmillió aranyforintra rúgó vagyonra tett szert a bécsi udvarba tizenöt évesen megérkező főherceg. Nem telt el sok idő, 1745-ben Frankfurtban német–római császárnak is megválasztották.

Cikkünk tárgyát, a kacsafogót már császárként telepítette Holics akkoriban három-négyezres városkájának határában, meglehetősen közel a Morva folyóhoz. Elhelyezkedéséből és elnevezéséből pedig már sejthetjük, hogy a létesítmény bizony vadkacsák befogásával foglalkozott. Aki járatos a kacsavadászatban, az könnyebben el tudja képzelni, hogy is működött ez a „találmány”.

A vadkacsákra ugyanis csalikacsák bevetésével is szoktak vadászni. Ezek lehetnek élő, szelídített jószágok levágott szárnytollakkal, de lehetnek fából is kifaragva. Ez utóbbi esetben a tóparton lesben álló vadásznak kellett síppal utánoznia a kacsák hangját, hogy a társaik leszálljanak melléjük. Lotharingiai Ferenc kacsafogójában élő, szelídített kacsákkal dolgozott a valahonnan Németföldről érkező első mester.

A fennmaradt metszetek alapján a létrehozó ásatott egy körülbelül százhúsz méter hosszú és hatvan méter széles tavat. Ennek közepén nyílt vízfelület volt, a két végében pedig félkör alakú, sűrű vesszőfonásból, hálókból kialakított „alagút”.

A csalikacsák állítólag ide csalták be vadon élő, a vízfelületre leszállt társaikat, akiket aztán az egyre szűkülő csatornában hálók segítségével fogdostak össze. Végül ketrecekbe kerültek, és útnak indultak a pia­cokra, különösen a nem egészen száz kilométerre lévő Bécs városába.

A méretes „kacsacsapda” mellett téglalap alakú, földszintes, végig alápincézett barokk kőházat emeltek a csapdát üzemeltető mesternek és családjának. Ez még 1918-ban is lakott volt, azóta pedig pusztul, mint ahogyan nyoma sincs már a mesterséges tónak, amelyet 1759-ben, tízévnyi sikeres működés után háromszáz méter hosszúra és száz méter szélesre bővítettek.

Ahogyan azt a Magyarország vármegyéi és városai sorozat Nyitrát bemutató, 1899-ben megjelent kötetéből megtudhatjuk, míg 1854-ben 12 036 víziszárnyas volt a kacsafogó zsákmánya, 1896-ban már csak 1797, mert megfogyatkozott a vadon élő állomány.

A helyszínen járva arról is értesülhettünk, hogy 2022-re a falazatában is tönkretett kacsafogó házat a régi elemeket megtartva újraépítik, kávézó és információs központ lesz belőle. De magáról a nagy, háromezer négyzetméteres csapdáról régi térképek és metszetek segítségével lehet csak valami fogalmunk.