Két kis hasznos idióta

A hasznos idióták vagy hülyék kifejezést van, aki Leninnek, van, aki Sztálinnak tulajdonítja. Olyan nyugati, vezető értelmiségiekről van szó, akik a húszas, harmincas években kommunisták lettek, tetteikkel, nyilatkozataikkal, írásaikkal (néha kémtevékenységükkel is) az „ügyet” szolgálva. Ami kezdetektől fogva a totális diktatúra kiépítése, majd annak az egész világra való kiterjesztése volt, csakhogy ezt ők a szép előtér, a szemük előtt lebegő vörös köd miatt nem látták. Ilyen hasznos idióták voltak talán a Kassák Múzeum május 22-ig nyitva tartó kiállításának főszereplői is, az 1899-ben, Érsekújváron született Kassák Erzsébet és férje, a két évvel idősebb Blau Sándor, aki 1917-ben vette fel a Barta nevet.

Blau apja szegény szabómester volt, de taníttatta fiát, akiből aztán 1915-ben a Pénzügyminisztérium számgyakornoka, tehát kishivatalnoka lett. A karrierjét azonban megtörte a proletárdiktatúra, ami után minden zsidó származásúnak mennie kellett a minisztériumokból. Barta ekkor már elköteleződött a kommunizmus iránt.

A Kassák mellett felnövő, bátyjától magát névvel is megkülönböztetni akaró Újvári (érsekújvári) Erzsi igazi munkáslány volt, egy szemfedőgyárban dolgozott. Bátyjához hasonlóan erősen expresszionista verseket írt, amelyeket az akkoriban pénztelen Kassák az ócska papírra nyomott A Tett című folyóiratában jelentetett meg 1916-tól.

A Tettnél ismerkedett meg a verseivel, novelláival már a dadaizmus felé elmozduló Bartával, és mint lelkes kommunisták keltek egybe 1919. június 28-án, a proletárok magyarországi diktatúrája alatt. Hogy aztán augusztus elejétől a bécsi emigráció nem is annyira keserű kenyere jusson nekik osztályrészül. Kassák új lapjának, a Mának voltak a munkatársai, de önállóan is publikáltak. Hamarosan szakítottak a mérsékeltebb Kassákkal, és Barta talán a dadaizmussal is.

A Vörös Segély 1925-ben kopogtatott az ajtajukon, utazhattak a vágyott Moszkvába, a világkommunizmus központjába. Barta ezután propagandát írt, miközben a szovjet és a nemzetközi kommunista írószövetségekben dolgozott. Újvári csak néha írt egy-egy szöveget a szovjet nők, gyermekek csodálatos életéről, közben rendes háziasszonyként főzött, takarított. Pedig pont ez ellen tiltakoztak utópisztikus családkoncepcióikban, amelyben mindkét fél érzelmileg és gazdaságilag is független, a gyermekeket pedig a közösség, a társadalom neveli fel.

A beígért világforradalom helyett 1938-ban a „csisztka”, a nagy tisztogatás ideje jött el, Bartának pedig már nem vették hasznát, március 13-án tűnt el a Taganka börtön kapui mögött. Június 3-án lőtték tarkón ellenforradalmi kémkedésért, talán az utolsó pillanatig sem tudta, mi is történik vele. Ahogyan felesége és barátai sem, akiket még sokáig ide-oda küldözgettek, hogy egy másik börtönben biztos megtalálják majd. Újvári Erzsinél ekkor már előrehaladott állapotban volt a sclerosis multiplex, ami 1940. augusztus 11-én el is vitte.

A kiállításon teljes részletességgel végig lehet követni a két életpályát. Csak a műveikből és a hozzájuk kapcsolódó különféle dokumentumokból huszonnyolc fióknyi áll rendelkezésre. De ezekből találunk bőven a falakon, az idővonalon is. Van néhány, Bortnyik Sándor által Újvári Erzsi verseihez készített illusztráció, itt van az 1919 januárjában megjelent Ma-címlap Lenin Bortnyik által készített fametszetével és az Állam és forradalom című művével.

Egy 1928-as fotón láthatjuk Bartát elvtársaival, például a spanyol polgárháborúban hőssé emelt Zalka Mátéval és a Vörös Hadsereggel majd őrnagyként hazatérő Illés Bélával. Még a házassági portréjuk és anyakönyvi kivonatuk is ott van a falon, illetve egy fénykép egy 1931-es krími nyaralásukról, ahol talán még boldognak is tűnnek szegények, ott, a tengerparti sziklákon.