Kultúra

A kiábrándultság költészete

A norvég Eirik Stubo a Médeia után Tennessee Williams első darabját, az Üvegfigurákat rendezte meg a Nemzeti Színházban – Letisztult vízióval sallangmentes, érzékeny előadást teremtett

A Nemzeti Színpad Gobbi Hilda színpadán még tavaly decemberben mutatták be a zseniális amerikai drámaíró, Tennessee Williams első nagy sikerű darabját, az Üvegfigurákat.

A kiábrándultság költészete
Jim O’ Connor (Herczeg Péter) az egyetlen, aki két lábbal áll a földön, mégis belefeledkezik Laurával (Ács Eszter) a családi álmodozásba
Fotó: MH/Török Péter

A mű egyértelműen önéletrajzi ihletésével némileg eltér a hazánkban többet játszott, jobban ismert Williams-drámáktól, A vágy villamosától és Az ifjúság édes madarától – de már ebben is megjelennek a szerző később vissza-visszatérő motívumai, az amerikai álom beteljesíthetetlensége, az ebből fakadó kiábrándultság, keserűség, és az amerikai Dél régi szokásaihoz, hőskorához való vonzódás.

Drámáiban mindig nagyon erős a lélektani vonal, árnyalt karakterekkel, összetett jellemekkel dolgozik. Bár történetei sokszor tragikusak a szó hétköznapi értelmében, mégis minden Tennessee Williams darabban megbújik valami nagyon erős költőiség, ami még a súlyos tetteket is megszépíti, és úgy jövünk ki a színházból, úgy tesszük le a drámakötetet, hogy az élet mégsem tűnik kilátástalannak.

Tennessee Williamsnél mindig vannak szereplők, akik tulajdonképpen a múltban élnek, elvesztett ifjúságukat siratják: ami Blanche A vágy villamosában, az Amanda Wingfield, az anya alakja az Üvegfigurákban. Talán ez a színműve a legcsehovibb az összes közül, itt „történik” a legkevesebb a színpadon, illetve ebben a leghangsúlyosabb az álmodozás-elvágyódás motívuma.

Csehov mellett az irodalmi „elődök” közül leginkább Francis Scott Fitzgerald neve juthat eszünkbe, különösen az előbb említett anya, Amanda monológjait hallgatva ifjúságáról, a déli szokásokról, a bálokról. De szintén fitzgeraldos vonás a be nem teljesült álmok felett érzett keserűség is.

Stubo letisztult rendezése kristálytisztán érthetővé, észrevehetővé teszi ezeket az allúziókat, a keserűséget, a fiú, Tom menekülési vágyát a beteg húga, Laura és az anyja állandó boldogságkísérletei miatt fojtogatóvá vált otthoni közegből. Ha belelapozunk az eredeti drámába, láthatjuk, hogy Stubo hűen, de nem szolgaian követi a szerzői utasításokat – zeneválasztásai most, ahogy a Médeia esetében is, remekek. Kiválóak a szinte díszlettelen színpadot életre keltő vetítések.

A rendező nagyon jól választotta meg színészeit is, mind a négy művésztől remek alakításokat láthatunk. Laura szerepében Ács Eszter apró gesztusokkal, rezdülésekkel játszik, testalkata, kissé fátyolos hangja is illik a betegeskedő, széltől is óvott, ezáltal társaságban kissé zavart lányhoz, felerősíti a karakter törékenységét. Berettyán Sándor nagyon jól érzékelteti, hogy az álmaiért még harcolni akaró, kitörni vágyó Tom egyfajta rezonőri szerepet is visel.

Söptei Andrea anyafigurája egyszerre csehovi és fitzgeraldi hős, amikor Amandaként a régi Délről mesél, a nézőt is viszi magával az asszony lánykorába. A csupán a második felvonásban, vacsoravendégként betoppanó Jim O’Connor szerepében Herczeg Péter ismét kiváló: tulajdonképpen az egyetlen szereplő, aki két lábbal jár a földön, ennek ellenére belefeledkezik a családi álmodozásba. Ács Eszterrel közös jelenetük, amely a darab tetőpontját jelenti, iszonyatosan erős, érzelmes, mégis nagyon finom. Eirik Stubo sallangmentes, érzékeny előadást teremtett, amelyben az első felvonás ritmusa kiválóan tükrözi a szereplők életét is belengő, álmosító hangulatot.

A második felvonás aztán – amint a történetben is – izgalmasabb, gyorsabb: Jim megjelenése mindenféle szempontból felkavarja az állóvizet. Egy pillanatra minden szereplő számára mintha elérhetővé válna egy könnyebb, boldogabb, jobb jövő – azonban ez a remény éppen annyira illékony, mint amilyen törékenyek Laura üvegfigurái.

A katartikus élményt adó előadást legközelebb márciusban tűzi műsorára a Nemzeti Színház, de jegyek már kaphatók. w

Tennessee Williams: Üvegfigurák (The Glass Menagerie)
Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad
Dráma két felvonásban
R.: Eirik Stubo

Kapcsolódó írásaink