Szerelmet ígér, milliókat akar

A filmben három nő történetét ismerhetjük meg, akik – közzétéve magánéletük legbensőségesebb részleteit is, felvállalva arcukat, személyes hibáikat – áldozatul estek egy professzionális csalónak. Mindhárman a Tinder nevű párkereső alkalmazáson ismerték meg a Simon Leviev nevű férfit, aki a közösségi médiában egy hírhedt gyémántkereskedő fiának adja ki magát. Fényképei rendkívül gazdag életvitelről árulkodnak, márkás ruhákban, napszemüvegekben járja a világot, egyik nap a görög tengerpartról jelentkezik be, másnap egy londoni luxusszállodából, harmadnap pedig egy barcelonai étteremből.

A luxusélet pedig nem csak az online térben létezik: a nők nagyon gyorsan személyesen is találkozhatnak a férfival – ketten romantikus viszonyt alakítanak ki, míg a harmadik csak barátkozni kezd vele –, és kiderül, hogy Simon a valóságban is egy igazi gentleman. Kedves, okos, jóképű, és nem mellesleg egy óra ismerkedés után meginvitálja randipartnereit egy utazásra a magánrepülőgépén.

A behálózott nők értelemszerűen úgy érzik, megfogták az isten lábát. Újdonsült barátjuk bár sokat utazik, és leginkább az interneten keresztül tartják vele a kapcsolatot, időnként meglátogatja őket, fantasztikus ajándékokat küld, és hamarosan már a közös jövőről is beszélni kezd. És az álom ezen a ponton törik össze, amikor Simon egy éjszaka megüzeni, hogy a gyémántbizniszben szerzett ellenségei az életére törnek, és hogy biztonságban legyen, nem használhatja „egy kis ideig” a saját hitelkártyáját. Innentől pedig nem nehéz rájönni, hogyan változik át az álomszerű történet rémálommá.

A Netflix mintegy kétórás dokumentumfilmjéből egy egészen elképesztő történet, egy vérprofi szélhámos képe bontakozik ki előttünk, akiről hiába tudjuk már a cím alapján, hogy svindler, nagyon nehezen tudjuk elképzelni elsőre, hogyan csalhat. Hiszen a luxuséletvitel nemcsak látszat, valóban magánrepülővel utazik, valóban a legdrágább hotelekben száll meg, és valóban márkás dizájnerruhákat hord.

A film során a nézők számtalanszor hallhatják a férfi hangját, milyen üzeneteket küld barátnőinek, hogyan manipulálja őket a végsőkig, még akkor is, amikor már több százezer dollárt csalt ki tőlük, és már egyértelmű a csalás. A történetből megismerhetjük a férfi jól bevált módszerét, illetve a bizonyítékokat is.

A Tinder-csaló ha nem is explicit módon, de a digitális korszak egyik legfontosabb veszélyére hívja fel a figyelmet. Talán nem is arról az unalomig ismételt jelenségről szól, hogy tudniillik senkiben nem bízhatunk az interneten (lám, még abban sem feltétlenül, akivel személyesen is találkozhattunk többször), hanem inkább arról, hogy ebben a környezetben miképpen sikkadnak el a valódi kapcsolatok, hogy milyen üres elképzelések alakulnak ki emberek tömegeiben az ideális társról, hogy milyen mértékig vagyunk hajlandók megbízni valakiben, akinek színes az élete – legalábbis az Instagram-profilja alapján –, és kedves üzeneteket ír.

Maga az egyik áldozat is bevallja, hogy imponált neki a férfi életvitele, hogy vele egy „teljes csomaghoz” jutott. És szintén ez az áldozat volt az, aki elmondja a történetben, hogy összesen több mint ezer Tinder-találata volt már, vagyis ennyi férfi volt, akit szimpatikusnak talált és viszont, valamint „imádja” és a mai napig használja az alkalmazást. Azt az alkalmazást, amely sok-sok év alatt nemhogy nem talált megfelelő párt neki, de összehozta egy profi csalóval, aki kétszázezer dollárt csalt ki belőle.

Emögött érdemes azonban a korban és a digitális identitásban rejlő problémákat meglátni, nem a konkrét személy hibáira összpontosítani. Maga a rendező is szentel egy jelenetet annak, hogy milyen sokan tették felelőssé az áldozatokat azért, ami velük történt. Holott a filmből pontosan megérthető, hogy Simon Leviev professzionális, filmbe illően tökéletes módon manipulálta őket, egy konkrét alternatív valóságot gyártott le nekik, amelyben meglehet, jól érezték egy ideig magukat, de a döntés, hogy belépjenek, nem a sajátjuk volt.

Bár nem feltétlenül jó, ha egy dokumentumfilm filmes dramaturgiát használ, A Tinder-csaló esetében elfogadható, hogy a rendező a film végén megpróbál egyfajta igazságot szolgáltatni az áldozatoknak, és erkölcsi értelemben őket hozni ki a történet győzteseként. Az egyik nő gyakorlatilag is bosszút áll a férfin, míg a többiek bosszúja maga a dokumentumfilm elkészülte.

Mert a készítők és az áldozatok szándéka egyértelmű: felhívni a figyelmet Simonra – akinek valódi neve egyébként Shimon Hayut, és számos „személyisége” van az online térben, Izraelben pedig már elítélték egy alkalommal –, hogy ellehetetlenítsék, hiszen módszere egyfajta spirál, amely annál hatékonyabb, minél több nőt tud egyszerre behálózni. Ezért fontos, hogy ez a film elkészülhetett: Simon Leviev arca az egész világon ismertté vált, és remélhetőleg hamarosan a hatóságok is fellépnek ellene.