Kultúra
Újjávarázsolná a Louvre-t a múzeum tavaly kinevezett igazgatója
Visszahódítanák a közönséget
A tavaly kinevezett új igazgató szerint a világ legszebb múzeumának a látogatás minőségével és örömével kell visszahódítania a járvány után a hazai közönséget. „Kreatívnak és innovatívnak kell lennünk a hely, a gyűjtemények fantasztikus történetének tiszteletben tartása mellett. Úgy kell tudnunk új oldalait bemutatni, hogy minden látogatóhoz szólunk” – mondta az intézmény első női igazgatója, amikor fél évvel ezelőtti kinevezése óta először fogadta a sajtó munkatársait.
A tervek szerint például több új bejárat is nyílik, és a jövőben nem kizárólag az üvegpiramison keresztül lehet majd a Louvre-ba bejutni, valamint növelni szeretnék az időszaki kiállítások területét is. „A látogatónak jól kell magát éreznie a Louvre-ban, nem pedig stresszesen” – hangsúlyozta.