Kultúra
Elhunyt Ian McDonald, a King Crimson és a Foreigner alapító tagja
Gyász
Később a szintén világhírű Foreignerben játszott, és három lemezen gitározott is. Egy 2020-ban a Sound & Vision című lapnak adott interjúban azt mondta, büszke arra, hogy a King Crimsonban és a Foreignerben is alapító tag volt. Bár a King Crimsonban csak egy lemezen játszott, zenészként és társproducerként elévülhetetlen érdemei voltak a zenekar jellegzetes prog-rock hangzásának kialakításában.
Erről később egy interjúban azt mondta, nem sajnálja, hogy a történet számára hamar véget ért. Az elmúlt években egy New York-i rockcsapatban, a Honey Westben játszott.