Olajképek az éjszakai Budapestről

Nagyon öregek a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterének falai. Ez Óbuda és talán a város legrégebbi, még álló épülete. Valaha a Zichyek birtokolták, ahogyan Óbudát is a török kiverése után. Serfőzőházat működtettek benne, 1735-től lett csak lakóház. Így aztán láthatott sok mindent a most a 158-as házszámot viselő épület, különösen azóta, hogy a Budapest Galéria kortárs kiállításokat rendez benne. Kortárs művészeink pedig jórészt túlléptek már a hagyományos, ecsettel és festékkel művelt festészeten, de hosszú idő után eme műfaj igazi virtuóza, az 1971-es születésű Takáts Márton állít ki benne március 13-ig.

Takáts 1995-ben, képgrafika szakon végezte el a Képzőt, majd egy évre rá König Róbert irányításával a Mesterképzőt is. És saját bevallása szerint vagy 16 esztendeig karcolta, nyomtatta a rézlemezeket (illusztrációkat készített a Carmina Buránához, Babits Jónás könyvéhez vagy éppen Sherlock Holmes történeteihez), ezután kezdett csak el festeni. Mégpedig annak jegyében, hogy újraértelmezze az európai festészet figuratív, leíró hagyományát. Innen már sejthetjük, hogy nem mást, mint a Párizsban élő Csernus Tibort választotta mesternek, példaképnek. Akinek bizony sikerült ez az újraértelmezés, impulzív, magával ragadó „leíró” festészete pedig nagy hatással volt sokakra a magyar alkotók közül is.

Takáts Márton nem is hagyta szó nélkül ezt, hiszen 2012-ben több festményén is megidézi a hetvenes éveiben járó mestert. Aki végül 2007-ben hagyta itt az árnyékvilágot, és hála Istennek egy jókora életművet is maga mögött, amit nem mellesleg illene már feldolgozni. Takáts amúgy ezeken a műveken maga és Csernus mellett kalandos életű Caravaggiót is szerepelteti. Aki a spádéját a kanapé karfájához támasztva beszélget, iszogat két késői követőjével. Kár, hogy ezeket a műveket most csak a művész honlapján lehet látni, de hát Takáts abban is tartja magát a hagyományokhoz, hogy egy-egy kiállításán új művekkel szokott jelentkezni.

Így most leginkább tavalyi vagy tavalyelőtti olajképek függnek a zegzugos falakon, persze van néhány korábbi is. Kevés kivétellel az éjszakai Budapesten járunk, de semmi extra, semmi szenzáció, csak a megszokottat látjuk. De azt úgy, hogy érezzük, a festőnek van valamilyen kapcsolata, érzelmi kötődése a témákhoz, helyszínekhez. Az pedig, hogy a saját környezetünkben megtaláljuk a szépséget, tudhatjuk, nem is olyan egyszerű feladat.

Talán ezért is járja jobbára éjszaka a várost Takáts a fényképezőgépével, vagy esetleg hajnalban, amikor a jótékony homály még elfedi a rútat, és az utcai lámpák lecsorgó aranysárga fényében szépnek tűnik minden. Igen, ez az Álmatlanság-sorozat, amelyből vagy öt opuszt is kapunk, magas emeleti műteremablakot, utcarészletet, műtermi pirkadatot, no és a Szabadság hidat. Amelynek szerkezete más festményeken is megjelenik a kiállításon. Látjuk a hídról a hajnali Dunát egy a víztükröt „feltúró” uszállyal, a 19:45 című képen pedig már sötétedés után.

Vannak persze nappali képek is, ahol a csernusi, caravaggiói erős fény-árnyékok mellett tetten érhetjük azt az elképesztő perspektivikus precizitást is, amire csak a grafikusok és az építészek képesek. Takáts Mártonnál mindez társul a festő virtuozitással, így áll össze egy-egy nagy olajkép. Ugyanakkor nem okoz gondot a számára a portré műfaja sem, fürdőköpenyben, régi festősapkában megfestett 2016-os önarcképe is bekerült egyik legkorábbi műként a kiállításra.

De talán Takáts mégis az esti, éjszakai városrészletek virtuóza, míg Csernus az ugyancsak esti presszóknak, kocsmáknak volt a nagymestere. A művész weblapjáról pedig megtudjuk azt is, hogy a Milánóban született Alessandro Papetti festészetének is nagy rajongója, akivel 2011 tavaszán találkozott is Budapesten, és akinek erős felülnézetből készített munkái is inspirálták. Takáts, (Caravaggio), Csernus és Papetti pedig valóban az európai festészet leíró, figuratív hagyományának az újraértelmezői. Csak ajánlani tudjuk őket azoknak, akik értékelik a virtuozitást.