Kultúra

Gyászol az irodalmi élet: elhunyt Rónaszegi Miklós

Herczeg Ferenc-díjat kapott 2020-ban

Tegnap érkezett a hír, hogy meghalt Rónaszegi Miklós író, a Delfin-könyvek ifjúsági-sorozat újraindítója. A család tájékoztatása szerint január 27-én hunyt el.

Pályáját 1948-ban a Hungária Könyvkiadónál kezdte, itt ismerte meg feleségét is. Később a Franklin Könyvkiadó korrektora, majd 1950-től az Ifjúsági Könyvkiadó korrektora, 1953-tól felelős szerkesztője volt. Az 1960-as években a Móra Ferenc Könyvkiadónál ő szerkesztette a Delfin-könyvek sorozatot, amelynek ifjúsági kötetein olvasók generációi nőttek fel.

Első művének 1955-ös megjelenése óta számos nagy sikerű, főként ifjúsági sci-fije jelent meg, összesen huszonhat könyve között van történelmi és indiánregény is. Az a híres Háry János című meséje Spanyolországban hat kiadást ért meg. Munkásságáért 2020-ban Herczeg Ferenc-díjat kapott. Közösségi oldalán mások mellett Bán Mór és Nógrádi Gábor is megemlékezett róla.

Kapcsolódó írásaink