A szépség és a szörnyeteg az U-világban

A japán anime egyik hírességét már ismerheti a magyar közönség A fiú és a szörnyeteg, illetve az Oscar-díjra jelölt Mirai – Lány a jövőből című film révén. Hosoda most az ismert nyugati mese, A szépség és a szörnyeteg egyszerre mai és nagyon japán változatával állt a műfaj rajongói elé.

A nyugati alkotók többnyire rossz lelkiismerettel nyúlnak a virtuális világ témájához, de Hosoda olyan csodás tereket nyit filmjében, és olyan elfogulatlanul tud gyönyörködni a kollektív képzelet játékaiban, mint egy gyermek, ugyanakkor sosem felejti el felhívni a figyelmet a veszélyekre.Az ötmilliárd felhasználóval rendelkező U nevű „valóságban” a tizenhét éves Szuzu nem csupán egy szomorú, magányos, szeplős diáklány, hanem pophercegnő, aki úgy néz ki, mint az iskola modellalkatú és nagyon népszerű szaxofonos lánya, Ruka.

Csak még sokkal szebb, és gyönyörűen énekel. A felhasználók úgy tartják, hogy az U-ban úgy nézhetsz ki, aki ahogy szeretnél, és felszínre jönnek a hétköznapokban elrejtett, fel nem fedezett képességeid. Szuzu, aki Belle-ként tündököl a virtuális valóságban, a saját hangján énekel ősi népdalok feldolgozásának tűnő popdalokat, amelyek sokkal hallgathatóbbak, mint a legtöbb animációs film dalkészlete.

Szuzu kislány volt még, amikor édesanyja meg akart menteni egy másik kisgyereket, aki egy parányi homokszigeten rekedt, és nem tudott a partra úszni. A kicsit megmentették mások, de Szuzu anyukáját elsodorta a folyó. Szuzu nem értette, miért halt meg az édesanyja, és azt sem, hogy miért ugrott a vízbe egy másik gyerekért, amikor ő is ott volt, és szüksége volt az édesanyjára. Hosszú évek teltek el azóta, Szuzu magára maradt, egy matematikus kislányt leszámítva senki nem igazán barátkozott vele, pontosabban ott volt a gyerekkori barátja, Shinobu, akiről Szuzu úgy gondolta, hogy a fiú hatéves korukban megkérte a kezét, és majd biztosan egy pár lesznek valamikor.

Szuzu, ha meg kellett is tanulnia, hogyan kezelje a népszerűségét, Belle-ként boldog volt, végre ki tudta énekelni magából a fájdalmát, és még az irigyelt Rukával is sikerült összebarátkoznia, amikor az egyik koncertjét egy szörnyeteg zavarta meg, aki kiszakította a koncertaréna mennyezetét, a rendezők üldözték és bántalmazták, de Belle sajnálatot vagy még inkább vonzalmat érzett iránta, és követte őt, és később is többször meglátogatta a kastélyában. A rendfenntartók mindkettőjüket megfenyegették azzal, hogy felfedik a virtuális világon kívüli valódik kilétüket.

Az U-világban ez számított a halálbüntetésnek, sőt annál is rosszabbnak, mert a felhasználók közül senki sem akart olyan lenni, amilyen valójában. Szuzu fájdalommal nézte hol az otthoni, hol az iskolai gépén, ahogy a rendfenntartók hajszát folytatnak a szörny ellen, és elhatározta, hogy megtalálja őt a való világban, akárki legyen is. De addigra Szuzu mögött már egy egész segítő stáb állt barátokból, kórustag társakból. A szörnyet a hátán éktelenkedő sebek alapján próbálták beazonosítani. De nem olyan könnyű megtalálni azt a valakit, akinek nem begyógyult műtéti sebe, hanem igazi fájdalma van, és nem is a körülötte levők fájdalmát felhasználva akar magának népszerűséget szerezni.

Míg a néző a főszereplővel együtt találgatja a sebzett szörnyeteg kilétét, a virtuális kisbabák mind sajnálják a szörnyet, és nem akarják, hogy a rendfenntartó bácsik bántsák őt. Mintha Hosoda azt mondaná ezzel: a gyermek jobban megérzi, mi az igazság a torz külső mögött, mint a nagyokos felnőttek. Szuzu, hogy segítsen a szörnynek, és hogy elnyerje a bizalmát, megdöbbentő lépésre szánja el magát az U-valóságban, és ezzel a saját életében is elindítja a lavinát, amely az illúziók lebontásához és az igazsághoz vezet. Meg a sebek gyógyulásához. A visszatéréshez az emberi kapcsolatok világába.

Némiképp ellentmondásos, hogy egy animációs filmet, amely gyerekekről és fiatalokról szól, nekik ad tanácsot, az ő figyelmüket hívja fel a veszélyekre és a félreértésekre, Magyarországon tizenhatos karikával adnak, de így talán a felnőttek is elgondolkodnak azon, mi minden van, amit magunknak kell rendeznünk a saját életünkben, és az is boldogság és győzelem, ha ez sikerül. A magyar néző számára az is érdekes lehet, hogy nem poroszos nevelés tanúi vagyunk a filmben, hanem a felnőtt csak elveszi a gyerek útjából azt, amivel ártana saját magának vagy másoknak, és mindenben támogatja a gyermek kibontakozását. Ez a keleti minta, amit lehet, hogy csak elfelej-tettünk.