Kultúra

A színésznő, aki mindent megnyert – Nyolcvanöt éves Vanessa Redgrave

Hatszor jelölték Oscar-díjra

Vasárnap tölti be nyolcvanötödik születésnapját Dame Vanessa Redgrave brit színésznő, aki pályafutása alatt az összes jelentős filmes és színházi díjat átvehette.

Az MTI portréja szerint az egyik legnevesebb brit színészdinasztia sarja a színpadon és a filmen is apja, Sir Michael Redgrave oldalán mutatkozott be. Már fiatalon eljátszott szinte minden nagy Shakespeare-szerepet. Első kiemelkedő alakítását 1966-ban Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjében nyújtotta, és még abban az évben Oscar-díjra jelölték a Morgan – Orvosi eset című filmért.

Második Oscar-jelölését a tragikus sorsú Isadora Duncan táncosnőről készült filmért kapta. Az újabb jelölés 1971-ben következett Stuart Mária megformálásáért, a régóta áhított díjat 1978-ban nyerte el a Júlia címszerepéért a legjobb mellékszereplő kategóriában. Ezt követően még kétszer jelölték Oscarra. Emellett kétszer nyerte el a cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját, kétszeres Golden Globe- és Emmy-díjas, valamint 2018-ban átvehette a velencei filmfesztiválon az Arany Oroszlán-életműdíjat.

A színházban is remekel, amit bizonyít Laurence Olivier-, Gielgud- és Tony-díja. Túl a hatvanon játszotta el A vihar című Shakespeare-darab Prosperóját a londoni Globe színházban, 2010-ben újra Tony-díjra jelölték. A brit birodalom rendjének parancsnoka (CBE) kitüntetés birtokosa, a lovagi rang női megfelelőjét, a Dame of British Empire kitüntetést csak idén év elején fogadta el.

Kapcsolódó írásaink