Kultúra

Liszt Ferenc szülőhelye egész évben vár

Kibővítik a doborjáni fesztivált

Egész évesre bővítik a doborjáni (raidingi) Liszt Fesztivált, hogy ne csak júniusban és októberben, hanem egész évben érkezzenek a turisták és érdeklődők Liszt Ferenc szülőhelyére – közölte Hans Peter Doskozil, Burgenland tartományfőnöke.

Az MTI szerint a két fesztiválciklust lépésről lépésre fogják kibővíteni, és a tervek között szerepel egy központ kiépítése is. Tavasszal a program húsvéti fesztivállal bővül, amely a zene és művészet spirituális aspektusaival foglalkozik. A tervek között szerepel egy barokk-dzsessz fesztivál, májusban pedig egy rézfúvós fesztivál. A művészeti vezetés Eduard Kutrowatz és testvére, Johannes kezében marad.

A program fő magját továbbra is a júniusi és októberi ciklus adja, amelyek a mostani kettőről háromhetesre bővülnek, és decemberben családi koncertekkel egészülnek ki. A következő két évben építkezéseket is terveznek: kiépül egy új központ, melyet összekapcsolnak a Liszt Ferenchez köthető egyéb domorjáni helyszínekkel – hangsúlyozta Doskozil. Ehhez mintegy hatmillió eurós (2,1 milliárd forintos) befektetésre van szükség.

A pontos terveket a következő hónapokban mutatják be. Dolgozni fognak a fesztivál szervezői a Doborján és Bayreuth közötti együttműködés előmozdításán is. „Liszt nélkül nem létezne Bayreuthi Ünnepi Játékok. Ő nem csak Burgenland számára érdekes, hiszen kultúrtörténeti nagyság, aki nélkül nem sok minden történt volna a zenetörténetben” – hangsúlyozta Johannes Kutrowatz.

Kapcsolódó írásaink