„Békemenet” Mária országából a béke királynőjéhez

– Milyen elhívásnak engedelmeskedve indult el először Medjugorjébe?

– A kíváncsiság hozott ide annak idején. Úgy emlékszem, hogy 1984-ben vagy ’85-ben jártam itt először. Trabanttal jöttünk néhányan nyáron. Hallottunk arról, ami itt van, és belevágtunk. Elég kalandos utazás volt.

– Kikkel jött?

– Három testvérrel, akiket szintén érdekelt, hogy mi történik itt. Az utak még messze nem ilyenek voltak, de kalandos utazás után épségben ideértünk. Egy itt élő magyar–szlovák házaspár segített a szálláskeresésben. Annyira megérintett a hely, hogy arra jutottam: ide csoportot kell hozni. Ez még bőven az átkos időkben volt. A következő évben egy szakadt tsz-busszal jöttünk, ez az út is nagyon kalandosra sikerült, többek között defektet kaptunk. Először Szarajevóig jutottunk el, végül Medjugorjébe értünk, ahol három napot töltöttünk.

Mindenre felkészültünk: sátrat hoztunk meg hálózsákokat, gondoskodtunk a főzési lehetőségről, hiszen akkor még nem léteztek itt szállodák. Az emberek saját otthonukban fogadták a zarándokokat. Azt se tudtuk, hogy megérkezve lesz-e helyünk. Az itteniek azt a gyakorlatot követték, hogy a szentmise után a templom előtt felajánlották, hogy elvisznek egy busznyi embert. Mi beszálltunk a buszba, jó tíz kilométert utaztunk a szomszéd településekre, ahol befogadtak a saját egyszerű lakóhelyükre az emberek. Meleg levessel vártak. Megosztották velünk az örömüket, amit itt átéltek. Megrendített bennünket az, hogy az itt élők vágytak arra, hogy megajándékozzák az érkezőket. Hatalmas ajándékban részesültünk: láttuk, hogy akik ide jönnek, nem úgy térnek haza, mint ahogy jöttek. Megtapasztalták Isten szeretetét, jelenlétét, átformáló erejét és örömét.

– Vannak visszajelzései azoktól, akik részt vettek az utakon?

– Sok hivatás született, imaközösségek alakultak, házasságok, párkapcsolatok születtek, és belső gyógyulások történtek azokban, akik megtapasztalták Isten szere­tetét. Ezt hatalmas ajándékként vettem tudomásul. A papság évé­ben az itteni ferences atyák felmérték, hány hivatás születik ezen a helyen: háromezren döntöttek így annak révén, hogy Medjugorjéban jártak. Megérintette őket Isten szeretete, és arra jutottak, hogy ők is mások szolgálatának akarják szentelni az életüket.

– A magyar Mária-búcsújáróhelyekkel van valamilyen kapcsolata, vagy úgy érzi, hogy most ide fontosabb eljönni?

– Bármelyik zarándoklat, zarándokhely, legyen az Fatima vagy különféle magyarországi helyek, mind egészen más. Ezeken a helyeken a múltban történt valami. Itt viszont ma történnek a dolgok. Negyven éve folytatólagosak a napi jelenések, folyamatos a meghívás. Kitapintható az isteni jelentét, Isten szeretete. Ennek egyik folyománya, hogy itt nemcsak hivatások születtek, hanem életek is elrendeződtek. Úgy hívják a helyet, hogy „a világ gyóntatószéke”. Nagyon sok ember szeretné az életét átformálni, átalakítani itt, és erre annak idején a Vatikán is felfigyelt. Ferenc pápa ezért küldte ide körülbelül három éve Henryk Hoser nyugalmazott varsói érseket, hogy képviselje a Vatikánt, aki aztán komolyan az ügy mellé állt.

– Ez tulajdonképpen egyfajta elismerésnek tekinthető? Hiszen a zarándoklatokat időközben engedélyezték.

– Igen. Annak az elismerése, hogy itt valóban kegyelmi történések zajlanak. Arról, hogy Mária megjelenik, vagy nem jelenik meg, a Vatikán nem nyilatkozott. De ez nem is annyira érdekes. Azt mondták ki, hogy ha ennyien eljönnek ide, és ennyire komolyan veszik azt, hogy itt kapcsolatot tudnak létesíteni az élő Istennel, akkor ebben támogatni kell az embereket. Kisebb konfliktus is keletkezett emiatt a ferencesek és a Mostari Püspökség között, mivel hatalmas népszerűségnek örvend a zarándok­hely. A Mostari Egyházmegyének több mint a fele a ferenceseké. Idejön a világ, nagyon sok a zarándok, mivel a Vatikán elismerte zarándokhelynek. Ez azt jelenti, hogy a zarándokok hivatalosan is jöhetnek. A hivatalos zarándoklat az egyházi törvények alapján pedig azt jelenti, hogy püspök vezetésével jöhetnek a hívek.

– Hogyan kapcsolódik a szent hely a magyarsághoz? Miért nemzeti zarándoklatként hirdették meg a tavaly októberi zarándokutat?

– Azért, mert a nemzeti ünnepünkön jöttünk ide, és a hazánkért imádkoztunk. És azért, amit Mária kér, hogy béke legyen. Mária a béke királynőjeként mutatkozott be. Mi is ezért a békéért imádkozunk, és így kapcsolódtunk a Békemenethez is. A békéért imádkoztunk itt.

„A zarándoklat során végigimádkozzuk a Krizevac-hegyet”

Fotó: A szerző felvétele

– Azt vettem észre, hogy több paptárssal közösen vezették a zarándoklatot. Megszervezték az egyes stációk beosztását, azt, hogy éppen ki következik. Ez hogy alakult ki? Kiket hív erre a zarándoklatra?

– Én senkit sem hívok. Egysze­rűen meghirdetem a zarándoklatot, és ha jönnek a testvérek, nagy szeretettel fogadom őket. Ferenc testvér már régóta hozza Miskolcról vagy Miskolc környékéről az ottani zarándokokat. Két fiatal pap pedig újmisésként jött ide. Jó élményükké lett, jó ok a hálaadásra, hiszen most kezdték papi szolgálatukat. Ajándéknak tekintették. A görögkatolikus egyházat is megérintette a zarándoklat. Azt mondták, hogy jövőre ők is hoznak csoportot.

– Számukra is a hitük megerősödését, a megújulást jelentette?

– Igen, így van.

– A hívek a zarándoklaton együtt énekeltek. Ez összekovácsolja a közösséget?

– Sok szép, helyben született éneket ismerünk. Amikor ezeket énekeljük, az emberek bárhol is tartózkodnak éppen – például Magyarországon –, ezeknek a hangulata felidéződik a szívükben. Másfelől pedig ismert igazság, hogy aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik.

– Lehet azt mondani, hogy a Szentlélek ezen keresztül is próbálja megnyitni a szívünket?

– Biztos, hogy így van, mert ha az ének szívből, a lélek szabadságából szól, és erre ráerősítenek a szövegek, az tényleg nyit a Szentlélek felé, Isten felé. Az ember szárnyal tőle, és megnyílik szíve Istenre. Hozza Isten kegyelmét, és magával sodor.

– Ön hogy érzi, milyen hozadéka van a zarándoklatnak? Akik itt jártak, azok közösségeikbe is elviszik az élményt?

– Azért hozom ide az embereket, hogy ideérkezve megtapasztalják Isten szeretetét és jelenlétét, Mária anyai szeretetét. Nemcsak úgy, ahogy a falu népe, akik keresztutat járnak. A zarándoklat során végig­imádkozzuk a Krizevac-hegyet, ami persze nagyon szép dolog. Lassan száz éve annak, hogy felépült a nagy kereszt a tetején. A falusiak hite építette fel 1933-ban, az akkori szentévben.

Mindig is feljártak a kereszthez, hiszen ezt a hegyet szentelte meg a Szűzanya. Ajándék az is, hogy a Jelenések hegyére fölmegyünk, a rózsafüzér stációit, titkait imádkozzuk, és közben megnyílik a szívünk. Ez kegyelmi találkozás az élő Istennel és a Szűzanyával. Kérdés, hogy mi ennek gyümölcse. Azt mondja a Szentírás, hogy gyümölcseiről ismeritek fel a fákat. Lássuk, hogy ami itt történik, az tényleg igaz-e. A látnokok vagy átverik a fél világot azzal, hogy ők itt most látják a Szűzanyát – hiszen senki más nem látja rajtuk kívül –, vagy pedig tényleg bőséges termést, sok gyümölcsöt hoz a zarándoklat.

- Milyen tapasztalatok vannak, kik azok akik ide zarándokolnak és miért teszik?

- Az a tapasztalat, hogy itt az emberek valóban keresik az élő Istent, és valóban rendezni akarják az életüket. Komolyan veszik a szentségek vételét, a szentmisét, a szentáldozást. Érdekes megfigyelni, hogy milyen közösségek születnek itt. Például a reményvesztett, utat tévesztett fiatalokat befogadó Cenacolo közösség, amely nem sokkal születése után fölfedezte Medjugorjét, és ide telepedett. Nekik nagy ajándék lett Medjugorje, mert rajta keresztül ismerte fel a világ, hogy Elvira nővér milyen csodálatos dolgot művelt, amikor tanulatlansága ellenére elkezdett foglalkozni a szenvedélybetegekkel. Így terjedt el a világban.

Ahogy a fiúk mondták: már hetven házuk van szerte a világon. Reményeink szerint majd Magyarországon is megszületik a ház, de ahhoz még egy kis idő kell. Külföldön úgy működik a Cenacolo, hogy közben egy nagyon komoly szülői gárda áll mögötte. Elvira nővér kezdettől fogva azt hirdette, hogy nemcsak a gyerekeknek kell megváltozni, hanem az egész családnak is. Ha valaki droghoz nyúlt, feltételezhető, hogy nem csak a fiatal hibás benne. Ezért szervezek nagyon régóta szülői csoportot. Két-háromhetente találkozom a szülőkkel (már több mint tíz éve), és velük együtt imádkozunk. Azokat a szülőket segítjük és támogatjuk, akik szeretnék bejuttatni a családtagjaikat, vagy azokat a fiatalokat felkészíteni, akik a közösségbe szeretnének bekerülni.

Mindaz, ami a zarándokok szívében történik, Medjugorje gyümölcse. Ez abban is kifejeződik, hogy több közösség is letelepült itt, a Nyolc Boldogság közösség, de a Látnokok közössége is itt él. Ezek a közösségek elkötelezettek abban, hogy Isten útján járjanak, és közösségben akarnak élni. Nagy kincset kaptunk itt, amit szeretnénk megosztani. A zarándokok megtapasztaltak valamit Isten jóságából, szeretetéből. A Szentlélek őket is, bennünket is arra indít, hogy továbbvigyük, megéljük otthon a családunkban, közösségünkben. Van egy titkos megállapodásom saját magammal, hogy addig hozok ide zarándokokat, ameddig új embereket hoznak.

– Az állandó jelenlétet, amiről itt beszélgetünk, például az is hitelesíti, hogy a Feltámadt Krisztus bronzszobor térdeiből 2001 óta vízszerű folyadék szivárog?

– 1998-ban született ez a műalkotás, és Isten megáldotta, megpecsételte azzal, hogy 2001 húsvétja óta majdnem folyamatosan gyöngyözik Jézus lába, ezzel is jelezve a jelenlétét. E csoda által is megtérésre hív bennünket, hogy aztán megvalósítsuk azt a küldetést, amit Jézus a lelkünkre kötött: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot.”