Kultúra

Felavatták az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat

Házi oltár

Megnyitotta kapuit a Magyarországi Evangélikus Egyház Üllői úti székházának földszintjén az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár.

A 2016-ban elhunyt író több mint tizenkétezer kötetből álló hagyatékában a kortárs irodalmi kötetek között egyebek mellett német nyelvű kortárs irodalom, valamint olyan munkák szerepelnek, amelyek az Esterházy családdal foglalkoznak. A könyvtár felavatásán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: „Minden könyvtár egyfajta szentély. Az egyetemes kultúra szentélye.

Amelyben ott van elmúlt korok megannyi szöveges lenyomata, gondolkodók és írók művei.” Hozzátette: egy magánkönyvtár olyan, mint egy házi oltár. Ez volt Esterházy Péter intim tere, olvasottságának és műveltségének állandó, saját bejáratú házi szentélye – mondta. „Akár kutatni szeretnénk, akár diákként egy ilyen inspiráló helyen részt venni egy rendhagyó irodalomórán, akár csak beülni ide és olvasni, ez a könyvtár most már nyitva van előttünk is” – fogalmazott Fekete Péter.

Kapcsolódó írásaink