Kultúra
Dargay Attila tervei alapján készül a Csongor és Tünde című egész estés animációs mozifilm
570 milliós támogatás

A hagyományos 2D animációs technikával készülő rajzfilm rendezője Máli Csaba és Pálfi Zsolt, forgatókönyvírója Balassa Krisztián, producere Temple Réka. Az animációs film a Nemzeti Filmintézet (NFI) 570 millió forintos támogatásából valósul meg. A Cinemon Entertainment alkotócsapata Dargay figuraterveit és teljes képes forgatókönyvét használja fel a készülő mozifilmhez.
„Úgy érzem, hiányt pótlunk, és nem félek a nagy szótól, kultúrmissziót töltünk be, amikor a film elkészítésével milliók számára tesszük elérhetővé Vörösmarty nem túl könnyen érthető és élvezhető, gazdag szimbolikájú remekművét. Az animációs film eszköztára végtelenül gazdag, a műhöz méltó megvalósításra nyílik most lehetőségünk” – idézte az NFI közleménye Dargay Attilát. Ördögség címmel már elkészült az egész estés mesefilm első teasere, amelynek főszereplői az ördögfiókák: Berreh, Kurrah és Duzzog. A bevezető szöveget Előd Álmos mondja.