„Fölrepül-e a lélek?”

– Azt hiszem, minden hírlapíró ismeri azt a félelmet, hogy kifogy az ötletekből, nem lesz miről írnia. Publicisztikáit olvasva úgy látszik, önnél ez a probléma nem merül fel.

– Bennem is van félelem. Már-már arra gondolok olykor, hogy jobb lenne visszavenni. Nem is az ötletek hiánya, de a kényszerű tény, hogy megint csütörtök, megint lapzárta, megint leadás. Persze ez a kényszer szüli sokszor a jó írást – hogy is mondta Rejtő? Meg a rosszat is.

– Mi alapján választja ki a témáit?

– Van, hogy tálcán nyújtja az élet, de van, hogy csak nehezen találok rá. Olvasok valamit. Látok egy filmet, és elindítja a gondolatot. Figyelem az időt, hol járunk, és mivel amúgy is sokat botorkálok a múltban, keresem az üzeneteket. Erre jók az évfordulók. A történelemből vagy a személyes életemből.

– A történelmi és a kulturális kérdések vagy a kül- és belpolitikai aktualitások mellett gyakran előkerülnek saját személyes érzései, félelmei is. Miért írja meg ezeket?

– Ki más írhatná meg, ha nem én? Ráadásul babonásan meg vagyok győződve arról, hogy a személyes érzéseim, félelmeim, reményeim kifejezik a nemzedékem, sőt a nemzetem élményeit és egyben teendőit is.

– Van valamiféle alapszabálya annak, hogyan közelíti meg a témákat?

– Azt hiszem, nálam nincs szabály, ahogy rutin sincs. A toll van, a papír és az író –mondanám –, de a gép van és én. Szerencsére még nem tartok ott, hogy küzdeni kelljen a rettenetes üres „papírlappal”.

– Még a leghétköznapibb ügyekről is emelkedett hangnemben ír. Mi a szándék emögött, túl azon, hogy szép legyen, amit ír?

– Szép legyen? Azt hiszem, nem erre törekszem. Igaz legyen. És főként legyek ott, legyek benne, hittel, fájdalommal, derűs békére vágyva vagy indulattal, megtépve és megáldva. Ez az igazán fontos, ha írok. Ha nehéz is minden héten nekiülni, egyszer csak belefeledkezem. Öt-hat óra hosszat nem állok fel a gép mellől. Mert igaz a megállapítás: ha elkezdődik benned valami, egy idő után mintha magát írná a kézirat. Terelgetni kell, határt szabni, és főleg boldognak lenni. Hol fájdalmasan boldognak, hol csak úgy igazán.

– Támadnak kétségei időnként?

– A kétségeim inkább csak az írás közben vannak. Valaki nem is értette, mit lehet annyit piszmogni néhány oldalon. Viszont, ha a jelképes pontot kitettem, a kétség elmúlik, mint ahogy az írás is elszakad tőlem. A maga útját járja. Aztán a kétségeim arról szólnak, vajon az olvasó nem unja-e el az olvasást, az okfejtést, a vissza-visszatérő személyes élethelyzetre való utalást. Aztán ott motoszkál minden íróember kétsége: odaér-e az üzenet, amit megfogalmazni szeretett volna. Lesz-e katarzis? Fölrepül-e a lélek? Vagy csak nagyot sóhajt az olvasó, összehajtja az újságlapokat azzal, hogy jók lesznek még valamire.

– Miért épp a Megrendülő világviszonyok című írásáról nevezte el a kötetet?

– Mert úgy érzem, az emberiség soha nem tapasztalt krízisbe navigálta magát, megrendült az a civilizáció, amelyben élt és hitt. És ami a nagyobb baj, nemcsak a civilizáció rendült meg, de a válság már elért a kultúráig, egészen a gyökerekig. Végül is arról szól minden írásom, mit is kellene tennünk ebben a helyzetben.

– A könyv megjelenésekor úgy fogalmazott, egyfajta „Szerencsés-enciklopédia” van születőben. Kifejtené hogyan értette ezt?

– Talán csak szellemes akartam lenni. De tény, hogy az a három kötet, amely a Magyar Hírlapban hétről hétre megjelenő írásaimat tartalmazza, akár a világról alkotott képem összegzése is lehetne. Erre sem a történészi szakmunkáim, sem a szépirodalmi műveim nem voltak alkalmasak eddig. Aki kézbe veszi, és beleolvas ebbe a három könyvbe, óhatatlanul felismer valamit, valakit.

Nem lesz idegen a stílus, ráismer a szerző meggyőződésére, kétségeire, tapasztalásaira, véleményére, kérdéseire és az azokra adott válaszokra. Legalábbis ezt remélem. És talán azt is, hogy ha követi az írásokat, felfedezi azt az érzelmi érintődést, ami nélkül nem szabad, nem is lehet se történelemről, se személyes történetekről írni. Enciklopédia: gyűjtemény, összerendezett művek sora – akár igaz is lehet.

– Ha egy gondolatot kellene megfogalmaznia, amely érvényes minden publicisztikájára, mi lenne az?

– A szerelmetes élet utáni vágy. A fölséges élet féltése és kívánása minden időkben, minden embernek.