Kultúra
Békéscsabán a Fehérlófia

A Fehérlófia egy Arany László által írt, különféle mesei elemeket ötvöző, mindenki által ismert történet, amit Jankovics Marcell animációs filmje tett klasszikussá. A történet alapján a mesedarabot Szabó Attila írta színpadra a zenéjét Lovas Gábor szerezte.
Ifjabb Mlinár Pál, aki rendezőként, táncosként és koreográfusként is jegyzi a Fehérlófiát, elmondta: erre a műre sokan ősmagyar mondaként tekintenek, „amiben van némi igazság”.
„Nagyon izgalmas volt, amikor megkaptuk a színpadra alkalmazás feladatát, mert hozzánk a néptánc áll a legközelebb és ez a táncanyag igencsak passzol a történethez, hiszen a néptánc erőteljes, dinamikus és benne van az ősiség is. A táncos megjelenést a három színtérben játszódó történet határozta meg. A három színtér, az égi világ, az alvilág és a földi lét” - mondta Mlinár Pál, hozzátéve: bár ez egy mesedarab, de az alkotók igyekeztek úgy megalkotni, hogy minél szélesebb korosztály találja meg benne a mondanivalót. Vannak olyan jelenetek, amelyek a legkisebbeket varázsolhatja el és vannak olyan táncos, dinamikus részek, amelyek szórakoztatóbbak és a kisiskolások számára lehetnek kedvesebbek. Olyan részek is megtalálhatók a táncjátékban, amelyek pedig mélyebb tartalommal bírnak és az ifjúsági vagy éppen a felnőtt korosztályt célozzák meg.
Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója elmondta: a bemutató után a teátrum bérletesei láthatják a darabot közel egy héten keresztül dupla előadásokkal, majd a Szentesi Tóth József Színházban is bemutatják. Emellett nagy esély van rá, hogy nyáron a Szarvasi Víziszínházban is látható lesz az előadás.
A Jókai színházban egyébként folytatódik a Lázár Ervin Program, amelybe a teátrum a gyermekelőadásaival csatlakozott. Nem csak Békés, hanem Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Hajdú-Bihar megyéből is érkeznek diákok az előadásokra. Ez egy nagyszerű kezdeményezés, hiszen a programnak az a célja, hogy az első osztálytól a nyolcadikig az ország összes iskolás gyereke eljusson az előadóművészet különböző helyeire, például táncszínházba, színházba, cirkuszba vagy éppen balett előadásra – emelte ki Seregi Zoltán.