Ahová Mária Terézia is eljárt imádkozni

A Kopcsány melletti, Antiochiai Szent Margitnak szentelt templomocska valamikor a Morva folyó partján, az ezeréves határon belül húzódó út mellett állt, ahol a falucska is volt. Ez utóbbi aztán mára valahogy elhúzódott a templomtól, legalább másfél kilométert kell mennünk a határban, hogy eljussunk hozzá és a mellette álló hatalmas nagylevelű hárshoz, amelyet 2018-ban az év fájának választottak Szlovákiában. A megközelítőleg tizenöt méter hosszú és öt méter széles, átlagosan hatvan centiméteres falvastagságú istenháza a keleti, keskenyebb, egyenes zárású szentélyre és a szabálytalan téglalap alakú hajóra tagozódik.

Ablakokat csak a déli oldalán találunk jelenleg, a helyi emlékezet pedig barokk kápolnaként tartotta nyilván az építményt. És valóban, lehetett barokkos ruhája hajdanán a templomocskának, hiszen a szomszédos településen, Holicsban nyaralókastélyt építő császári házaspár (lásd a Magyar Hírlap 2021. december 20-i, a Habsburgok holicsi nyaralója című cikkét), Lotharingiai Ferenc és az őt a sírig szerető Mária Terézia is gyakran felkereste és így csinosíthatta is a teljesen kőből emelt kis épületet, amelynek keletkezését a történelmüket mostanában megalkotó szlovákok a Nagymorva Birodalomhoz kötik. Mindezt a körülötte és a bejáratánál lévő sírok leleteire és a morva fejedelemségi központ, a mikulcici vár közelségére alapozzák. Igaz, az a folyó túlsó partján van, de ha az öntudatos tudós valamit nagyon szeretne, akkor azt mindenáron be is bizonyítja.

Ebben a helyzetben érte a szlovák szakembereket egy dendro-kronológiai vizsgálat eredménye, amelynek során a templom falazatában lévő fatörzs évgyűrűit vizsgálták meg. Ezzel a meglehetősen pontos kormeghatározási módszerrel arra jutottak, hogy a Szent Margit-templomot 950 után emelték. Ez azonban nem illik bele a nagymorva történetbe, hiszen akkor már a birodalomnak nyoma sem volt, magyar fennhatóság alatt volt ez a terület is. Azt is tudjuk, hogy Antiochiai Szent Margit tisztelete II. András királyunk 1217–1218-as szentföldi keresztes hadjárata után terjedt el a Kárpát-medencében.

Magát a falut és a templomot 1392-ben, Zsigmond királyunk uralkodása alatt említik először a források, aki hű emberének, Stibor vajdának adta a környéket. Később a Czobor család vette birtokba, és mint azt a fentebb említett cikkből már tudhatjuk, tőlük vásárolta fel a területet a pénzügyekhez, gazdasághoz igencsak értő Lotharingiai Ferenc. Az pedig az 1819 és 1869 között zajló katonai felmérés térképein is jól látszik, hogy a holicsi kastélyból egy fasor által határolt út vezet a Szent Margit-templom közelébe, és helyben még most is úgy tartják, hogy a buzgón vallásos Mária Terézia ezt használta, amikor a kastély zajától távol, egyedül szeretett volna imádkozni, elmélkedni.

Nagyon valószínű, hogy fel is újíttatta, némileg barokkosíttatta az épületet, bár ennek a nyomai ma már nem találhatók meg. A szakértők szerint az 1200-as évek végén vagy az új évszázad elején viszont biztosan történt egy átépítés, amikor az északi ablakokat egyszerűen befalazták, a két déli ablak viszont gótikus ívet kapott. A belső vakolaton ma is látható, azonosíthatatlan freskótöredékek az 1300-as évek első felében készülhettek. Így valószínűleg elmesélték a kopcsányi híveknek Antiochiai Szent Margit véres történetét is. A későbbi szent egy pogány pap lányaként a dajkája miatt lett keresztény, ezért az atyja természetesen kitagadta.

A szépséges hajadonra a Diocletianus császár által elrendelt keresztényüldözés (303–313) során figyelt fel az Olibrius nevű császári megbízott, aki vissza akarta téríteni atyái hitére, de ezt vesszőzéssel, kínpaddal, oldalának sütögetésével, végül vízbe fojtással sem tudta elérni. Sőt, bátor kiállásának hatására a kínzásánál bámészkodók maguk is megtértek, akiket aztán a bátor leánnyal együtt le is fejeztek. Margit sírja fölé szentté avatása után bazilika épült, tisztelete pedig elterjedt, és a már említett módon eljutott a királyi Magyarországra is. A templom nyugati oldalán lévő bejárat felett megjelenő, téglából kirakott diadalív egy, az 1400-as évek végén elkezdett építkezés maradványa lehet, amikor a meglévő rész szentéllyé alakítása után új hajóval bővítették volna az épületet. Valami miatt az építkezés leállt, és utána visszaállították az eredeti állapotot, csak a téglából kirakott diadalív utal az egykori tervekre.

De talán jobb is, hogy minden maradt a régiben, mert így fogalmunk lehet arról, hogy az Árpád-kori rotundák, körtemplomok mellett milyen tökéletes arányú istenházákat is emeltek eleink itt az Úr dicsőségére. Amelyhez hasonlót egyébként a bevezetőben említett Zobordarázs fölötti platón találhatunk legközelebb, Szent Mihály ark-angyalnak szentelve.