Kultúra
Színdarab készült az Utas és holdvilágból
Kaland, miszticizmus, pszichodráma
Tompa Gábor igazgató az MTI szerint kiemelte, a regény a kaland, a miszticizmus és a pszichodráma keveréke, nemcsak a főhősök olaszországi utazása, hanem belső utazása is, szabadulás a jelenből az emlékek világába. Tompa Gábor nehéz feladatnak mondta a színpadi változat megalkotását, hiszen a regény egyáltalán nem teátrális. Kali Ágnes dramaturg elmondta, az volt a fontos számukra, hogy a párbeszéd ne csak a szereplők között, hanem a múlt és a jelen között is megvalósuljon.
Nagy Botond rendező arról beszélt, ez az első alkalom, hogy nem rendezői előadást akart létrehozni. Végig érezte ugyanis, hogy Szerb Antal szövege nagyon fontos. Szerinte ez olyan anyag, amely megnyitja, sebezhetővé teszi az embert. „Úgy kell olvasni ezt a könyvet, mintha egy kisbabát tartanál a kezedben. Vigyáznod kell rá” – fogalmazott. Az előadás bemutatóját szombaton tartják a színház nagytermében.