Múzsából művész

A galéria Gilot 100 – Fran­çoise Gilot jubileumi kiállítása címmel megrendezett tárlatán a képzőművész – leginkább festő – különféle alkotói korszakai sorakoznak előttünk, kezdve szinte az első rajzoktól egészen mostanáig. Nemcsak hatalmas időbeli – mintegy nyolcvanesztendős – utazás ez, hanem a térbeli is. Az első műveken Európa, Párizs és a Mediterránum jelenik meg, míg a hetvenes évektől az Egyesült Államokban élő művészt ottani hatások is érik, ám az indulás helye akkor is meghatározó marad. És hát valljuk be, az a kilenc év, amit 1944 és 1953 között Picasso társaságában töltött, is nagy hatású volt.

Françoise Gilot nem csak szép volt, hanem tehetséges is. Polgári családban született egy Párizs melletti kisvárosban, és filozófiai, irodalmi és jogi tanulmányok után a Julian Akadémián kötött ki a festészetnél. Még Rozsda Endre kapacitálta arra, hogy használjon olajfestéket, és ő volt az, aki 1939-ben bemutatta Picassónak is.

Aki egyébként ekkor még Dora Maar bűvöletében élt, de már őt is csalta, mint előtte és utána mindenkit. Picasso hatvanéves volt, Françoise Gilot huszonhárom, amikor viszonyuk kezdődött. Amiből már csak azért sem lehetett házasság, mert a Riviérán élő kommunistának (Picasso 1945-ben lépett be a pártba és tagságát az 1956-os forradalom leverése után is fenntartotta) volt felesége, a balett táncos Olga Kohlova, akitől annak 1955-ben bekövetkező haláláig nem vált el törvényesen.

A viszonyt nagyon jól illusztrálta a Várfok tárlatán is szereplő napernyős fotójával Robert Capa, aki 1948 augusztusában fényképezte le a rövid lábú, elálló fülű és kopasz vén „szatírt”, ahogy napernyőjét a huszonhét éves szépség fölé tartva kíséri Vallauris egyik strandján. Aztán persze őt is megcsalta, hiába szülte neki Claude után két évvel, 1949-ben Palomát. De Françoise Gilot volt az, aki otthagyta 1953-ban Picassót, és vitte a gyerekeket is magával Párizsba. A sértett katalán pedig próbált bosszút állni, kapcsolataival nehezítette Gillot művészi kibontakozását, ellene hangolta a galériásokat, sőt, egy ideig a két gyermekkel sem állt szóba.

Mindez nem tántorította el a művésznőt, akinek olyan barátai voltak, mint Braque, vagy Matisse, akik elismeréssel fogadták munkáit. És a következő házassága révén kitárult előtte az Egyesült Államok is, ahová végül 1960-ban, Párizsba azért sűrűn visszajárva, el is költözött.

Már itt írta meg Életem Picassóval című híres könyvét 1964-ben, amit aztán később még több hasonló visszatekintés is követett. Mert a katalán zseni tényleg nagy hatással volt rá, ez a Várfok tárlatán szereplő legkorábbi művein tetten is érhető. (Amúgy a galériával Rozsda Endrén keresztül alakult ki a kapcsolat, Françoise Gilot eljött a szürrealista festő 1998-as Műcsarnokbéli kiállítására. Először 2000-ben és azóta néhányszor már láthattuk munkáit a Várfokban.)

Ha időrendben nézzük, a két 1938-as, női arcokat profilból ábrázoló ceruzarajz az első a sorban, amit további, 1942-es és 1941-es rajzok követnek. Utóbbin ott van a két gyermek arcmása, de még inkább Pablo Picasso hatása is. Az első festmény egy 1947-es, erősen konstruktivista csendélet, amin látszik, hogy sokáig keresgélte a rajta szereplő alakzatok egyensúlyát.

Az 1952-ben rajzolt és festett A táj felé vezető úton című önarcképén tetten érhető még a szakítás miatti szomorúság, hogy aztán a gyerekek mellett az első legyen a munka. Egy idei tussal is dolgozik, majd egy emlékezetes égei-tengeri nyaralás után visszatér a gyermekkori élmény, az antikvitás is művészeté­ben. Egy alkalommal 1962-ben hajót bérelnek barátaival, és a tengeren töltik a nyarat szigetről szigetre járva. Ez az utazás pedig vissza-vissza tér figurális és absztrakt műveiben is. Mint ahogyan fontos szerepet kap majd egy hetvenes évek végén megvalósuló tunéziai nyaralás is, de New York művészvilága sem marad rá hatástalan.

A nyolcvanas években például a műterem padlójára terített hatalmas vásznakra fest akrillal (A Várfokban most a Tűzmadár című, 270 × 269 centiméteres munkája került az egyik főfalra.) A tárlaton szereplő legfiatalabb, a kétezres évek elején készült művek ismét a konstruktivizmus jegyében telnek, ilyen módon megfestett csendéletek, enteriőrök vannak a falakon.