Kultúra

Kihirdették Európa kulturális fővárosait

A vajdasági Újvidék és a luxemburgi Esch-sur-Alzette mellett a litvániai Kaunas viselheti 2022-ben a címet

Január elejétől egy éven keresztül a luxemburgi Esch-sur-Alzette, a litvániai Kaunas, illetve a vajdasági Újvidék viselheti az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet – jelentette be az Európai Bizottság.

Újvidék Szerbia első európai kulturális fővárosa, programjainak célja a város és a régió lakóinak jobb összekapcsolása az Euró­pai Unióval, valamint a nyugat-balkáni térség többi részével. Programjuk több mint ezerötszáz kulturális eseményt foglal magában, amelyek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a migráció, a béke, a multikulturalizmus, valamint a nők szerepe a művészetben.

Kaunas a főváros, Vilnius után a második legnagyobb város Litvániában, amely a címet viselheti. Programja több mint hatszáz művészeti kezdeményezést és mintegy ezer kulturális eseményt foglal magában, amelyeken legkevesebb négyezer alkotó és több mint kétszázötven előadóművész vesz részt.

Luxemburg második legnagyobb városa, Esch-sur-Alzette azt követően lett Európa Kulturális Fővárosa, hogy az ország fővárosa 1995-ben és 2007-ben is viselte a címet. A város programjában azt javasolja, hogy lakóival és látogatóival közösen vitassák meg a jelen fontosabb társadalmi kérdéseit, mint az identitást a digitális korban, a fenntartható fejlődést vagy Európa perspektíváit – olvasható a bizottság közleményben.

Az Európa Kulturális Fővárosa címek adományozását Melina Mercouri görög kulturális miniszter kezdeményezte 1985-ben. A városokat kulturális programpályázat alapján választják ki.

Az elmúlt években 2019-ben az olaszországi Matera és a bulgáriai Plovdiv, 2020-ban a horvátországi Rijeka (Fiume) és az írországi Galway volt Európa kulturális fővárosa. A koronavírus-járvány miatt Rijeka és Galway egészen 2021 áprilisáig viselhette a címet, az eredetileg 2021-re tervezett EKF-programok közül pedig Újvidéké az idén, a bánsági Temesváré és a görögországi Eléfszináé pedig jövőre valósulhat meg. Magyar város – Pécs – eddig egy alkalommal, 2010-ben viselte a címet. Magyarország legközelebb 2023-ban adja Európa egyik kulturális fővárosát: Veszprém Temesvárral és Eléfszinával együtt kapja meg jövőre a címet.