Kultúra

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum, a helyszínen a látogatók megismerhetik egyebek mellett a repülés hőskorát, a Malév 66 éves történetét, valamint betekintést kaphatnak a modern légiközlekedés hétköznapjaiba, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé is - tudatta az Aeropark-Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) szerdán.

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum
A látogatók megismerhetik egyebek mellett a repülés hőskorát, a Malév 66 éves történetét, valamint betekintést kaphatnak a modern légiközlekedés hétköznapjaiba (Képünk illusztráció)
Fotó: Facebook/Menczer Tamás

A ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit. A kiállítóhely alapjait már az 1970- es évek második felében letették a repülőtéri szakemberek, miután világossá vált, hogy a Malév a következő időszakban több repülőgépét, köztük Il-18-asokat és Tu-134-eseket is kivonja a forgalomból. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság és a Közlekedési Múzeum közreműködésével létre jött repülőskanzent végül a 2-es Terminál közelében alakították ki - olvasható a közleményben.

Mint írják, a Légközlekedési Kulturális Központ 2013 óta üzemelteti és fejleszti az Aeroparkot, amely mára az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, évente mintegy 70 ezer látogatót fogad. A helyszínen jelenleg 13 légijármű mutatja be a magyar polgári repülés múltját 1946-tól a kétezres évek elejéig. Ezek mellett számtalan különleges repülőtéri földi jármű is megtekinthető és kipróbálható, a hatalmas tűzoltóautótól kezdve a repülőgép-vontatón át az előteres Zsiguliig vagy Wartburgig. A látogatók nemcsak a múltba kóstolhatnak bele, hanem a jelenbe is, hiszen az Aribus A320neo szimulátorban abból kapnak ízelítőt a vendégek, hogyan dolgoznak a pilóták napjaink egyik lemodernebb repülőgépén.

A közlemény kitér arra is, hogy az Aeropark egyik legnépszerűbb állandó programja a reptérlátogatás, melyen
muzeális Malév Ikarus autóbuszokkal viszik be a látogatókat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé. Évente átlagosan 30 ezer látogató ismerheti meg Ferihegy titkait, a reptérlátogatás pedig 2022-től már Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is elérhető lesz - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink