Az ismeretlen kikísérletezése

A százötven esztendejét ünneplő Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítássorozatában indult útjára az intézmény Intermédia tanszékének három évtizedes működését bemutató „És mégis mozi a föld” című kiállítás, ahol inkább a közelmúltban készült munkák sorakoznak a falakon, és a tanszék jellegéből fakadóan, a különféle méretű képernyőkön.
A patinás intézményt talán nem kell külön bemutatnunk, de annál kevesebbet tudunk az Intermédia tanszékéről. A címet Rejtő Jenőtől kölcsönözte a kurátor, Peternák Miklós.

A tanszék vezetője, Sugár János a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy most egy sajátos fókuszát, összegzését adnák az itt folyó munkának, amelyre az 1989-es, itt forradalomnak is titulált váltás után kerülhetett sor, hiszen akkor hívták meg az addig „tűrt” és „tiltott” kategóriába tartozó művészeket az intézménybe tanítani. A megnyitón aztán szó esett arról is, hogy nem egy retrospektív, visszatekintő kiállításról van szó, inkább a jelenből és a közelmúltból kapunk a Barcsay Teremben egy helyzetjelentést. Egy jelentést erről a közegről, ahol a reflexívitásé, a kísérletezésé és a felfedezéseké a főszerep. Hogy mégis mi ez az Intermédia tanszék, arról aztán egy korábbi, neves oktató meghatározását idézve, a tanszék egyik hallgatója, Pátkai Rozina zenélt és énekelt.

A szöveg szerint ez itt nem iskola, nem munkahely, nem fegyenctelep, nem diszkó, nem kórház, nem laktanya, nem szektatanya és nem aréna. Hanem az ismeretlen kikísérletezésének mono-, mixed-, multi- és intermediális, kollektív inspirációs bázisa. És úgy általában a Képző egy szabad egyetem.

Mi akkor tartsuk is ehhez magunkat, így próbáljuk nézni az elénk kerülő munkákat, a teljesség igénye nélkül. Közöttük mindjárt az egyik legszembetűnőbbet, egy damilokkal a plafonhoz rögzített könnyű muszlin kendőt, amit ventillátorok hoznak mozgásba alulról. És ami felett szintén damilon egy pingpong labda táncol. Hoóz Anna friss Catalogue of unfindable objects (Megtalálhatatlan tárgyak katalógusa) című installációja egy pingpongasztal újraértelmezése, aminek hullámzása feleslegessé teszi a játékosok jelenlétét. A mű az alkotó szándéka szerint meditatív és kontemplatív élményt is kínál a szemlélőjének.

Aztán Pátkai Rozina nem csak az egyetem szabad voltát kiemelő fellépésével van jelen a kiállításon, hanem megalkotta a „Memory” társasjáték egy sajátos változatát is. Ez a Mammary, amelyben a lefordított lapocskákon női keblek vannak, mégpedig amennyire láttam, a maguk természetes állapotában. Így ez az interaktív installáció nem is lehet más, mint a piaci társadalom tökéletes testideáljával szemben megfogalmazott provokatív állásfoglalás – mint az a Mammary mellé az asztalra kitett szövegben is megfogalmazódik.

Pamuk Lili 2018-as videójában egy a szemetesbe kerülő újszülött, pontosabban az anya történetét meséli el. Mégpedig a szabadon hozzáférhető Fortepan fotóinak felhasználásával. Ahol egy-egy illusztrálásra alkalmasnak tűnő fotó alatt olvashatjuk egyre tovább a megrázó történetet.

Barnaföldi Anna 2012-ben arra vállalkozott, hogy egy 1967-ben megírt, és 1974-ben átdolgozva tizedik kiadását megérő, no és egy 2002-ben kiadott történelemkönyvből kivágta félkövérrel szedett mondatokat. Ezek voltak hajdan a „Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek”, amiket aztán összeragasztva tekercsként „installált”, így mi is láthatjuk, hogy a negyedszázad alatt mi változott, és mi maradt meg abból, amit egy középiskolásnak mindenképpen meg kell tanulnia.
Szécsényi-Nagy Lóránd Téridő panorámákat fényképezett, azaz huszonnégy órán keresztül fotózta a kamera körüli teret. Mindezt a kameraállványba szerelt motor tette lehetővé, amivel a Föld forgásának kompenzálását szerette volna megoldani az alkotó.

Plesznivy Ákos és Tihanyi Áron achitekturális vetítésen alapuló „mapel” elnevezésű videójátéka arra szolgál, hogy a játékos a vetítési mező és a felület között mozogva megragadhat (vetített) sokszögeket, mozgathatják, forgathatják azokat.