Érzelmi analfabéták bosszúja

Az igazság bajnokai című dán filmet is ez a szomorú felismerés ihlette, pontosabban a forgatókönyvíró-rendező Anders Thomas Jensent, akinél kevés eredetibb alkotót lehet találni az európai filmes világban. Jensen többnyire forgatókönyvíróként ismert, legújabb drámájával együtt mindössze ötödik történetét rendezte meg. Ezeket – leszámítva a 2015-ös Férfiak és csirkéket – az egekig magasztalták a kritikusok. Méghozzá okkal.

Történetei elmondhatatlanul gazdagok, elgondolkodtatók, szívszorítók, és annak ellenére, hogy művészfilmekről van szó, rettenetesen szórakoztatók is. Műveiben a legnagyobb problémákat – hit, létezés, megváltás, szeretet – feszegeti, polifonikus formában: karakterei általában lelkileg sérült, furcsa emberek, akik a lét nagy kérdéseire végletes válaszokat adnak, s egymással szembesülve győződnek meg igazukról vagy tévedéseikről.

Ebbe a sorba illeszkedik Az igazság bajnokai is. A főszereplőnk Markus, Afganisztánban szolgál, amikor egy nap szörnyű hírt kap: felesége egy metróbalesetben életét vesztette. A férfi hazautazik, hogy gondját viselje lányának, ám az érzelmileg teljesen tompa, agresszív édesapa képtelen betölteni a családban keletkezett űrt, és maga sem tudja, hogyan gyászolja el feleségét. Egy nap azonban egy Otto nevű férfi állít be hozzá barátaival. A matematikus – aki szintén a metrón tartózkodott, és a balesetet megelőzően átadta a helyét Markus feleségének – azt állítja, hogy a tragédia nem véletlenül történt, hanem az Igazság bajnokainak nevezett bűnszervezet követte el. Miután elméletét a számítógépes adatok alátámasztani látszanak, a csapat útra kel, hogy bosszút álljon az elkövetőkön.

Ekként tehát a főhőseink válnak az igazság bajnokaivá. A film elején ugyanis kiderül, hogy Otto kutatási területe egy olyan kezdetleges, mesterséges intelligencián alapuló számítógépes program, amely rendkívül nagy mennyiségű adathalmazból képes magas valószínűséggel megjósolni a jövőt. Otto tehát abban bízik, hogy a technika segítségével megérthető, kibogozható lesz a világ eseményeinek valamennyi átláthatatlan összefüggése. Otto felfedezése a baleset kiváltó okairól mintegy megszünteti a véletlen és az értelem nélküliség fogalmait a megingathatatlanul ateista Markus szemében, aki ezáltal feljogosítva érzi magát, hogy a mindenható szerepébe lépve kirója a büntetést. És miközben módszeresen bosszút áll, újdonsült, szintén érzelmi analfabéta barátainak segítségével megtanulja, miért érdemes élni akkor is, ha nem adatott meg a hit képessége.

Anders Thomas Jensen ezúttal is a fekete humorhoz, a groteszkhez nyúl segítségül. Helyzetkomikumok sokaságával töri meg az egyébként sötét és drámai cselekményt, és eközben az eleinte komikus szereplőkről is egyre többet tudunk meg, mígnem a végén már nem kinevetjük, hanem megsajnáljuk őket. Intenzív, zavarba ejtő, kiszámíthatatlan élmény Az igazság bajnokai, szinte egyetlen jelenetről sem tudhatjuk előre, hogy a végén sírnunk, nevetnünk, izgulnunk vagy elgondolkodnunk kell-e – esetleg mindet egyszerre.

Jensen ezúttal is bevált gárdával dolgozott: a Q-ügyosztály történeteiből ismert Nikolaj Lie Kaas és korunk egyik legtehetségesebb színésze Mads Mikkelsen a rendező eddigi filmjeihez hasonlóan ismét főszerepet kapott. Nicolas Bro pedig az Ádám almái, illetve a Férfiak és csirkék után bukkant fel újra. Lars Brygmann először szerepelt olyan filmben, amit Jensen rendezett.

Valamennyien kiválóan alakítanak. Kaas a súlyos bűntudattal élő, alapvetően intellektuális matematikus Otto szerepét, Bro pedig a kissé infantilis számítógépes zseni Emmenthaler-t alakítja. Brygmann a neurotikus Lennardot formázza, Mikkelsen pedig a depresszióját agresszióval kezelő katona-édesapa Markus bőrébe bújik. Értelemszerűen utóbbi hordozza magában a legtöbb drámaiságot, és Mikkelsen – ahogy azt számtalanszor bizonyította – bármire képes. Markus teljes összeomlása a színész zsenialitásának hála a film legerősebb és legmegrázóbb jelenetévé válik.

Az igazság bajnokai azon ritka filmek közé tartozik, amelynek nem egyetlen releváns és elgondolkodtató üzenetét lehet megfogalmazni, hanem többet is, nem utolsósorban pedig frappáns, egyszerre szép és egyszerre ironikus leckét ad a velünk történtek megérthetőségéről, az ok-okozati viszonyok ellentmondásosságáról. Anders Thomas Jensen egyértelműen legerősebb alkotása az Ádám almái után.