Kultúra

Szalonna-, sonka- és kolbásztároló vár

Utazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. A hajdani magyar Erdély szászok által épített kincse, Prázsmár

Ha Brassóból indulunk el a 11-es főúton a Székelyföld, mindenek előtt Sepsiszentgyörgy felé, térjünk le néhány kilométer után jobbra, és a 10-es úton egy keveset autózva álljunk meg Prázsmáron, annak híres, már 1964 és 1970 között teljeskörűen restaurált erődtemplománál.

Szalonna-, sonka- és kolbásztároló vár
Brassótól nem messze található a gazdag történelemmel bíró szász település
Fotó: A szerző felvétele

Brassó, de még Prázsmár is a szászok földje volt, mi, magyarok Barcaságnak hívtuk a területet, amit a Jeruzsálemet is megjárt II. András király királyunk adományozott letelepedésre a Német Lovagrendnek úgy 1212 körül. A teutonok aztán Németföldről hívott testvéreikkel népesítették be az addig alig lakott vidéket. Salzi Hermann nagymester 1224-ben gondolt egyet, és pápai hűbérbe ajánlva kiszakította volna az ország testéből ezt a területet.

gy András királynak ki kellett az zavarnia az országból elbizakodott teu-tonokat, de az általuk behívott telepesek maradhattak. Maradhattak a Brassótól 17 kilométerre alapított településen, Prázsmáron is   (Tuartlennek hívták ők akkoriban), de a lovagrend által 1218-ban elkezdett templomot már a nyugatabbra, az Olt partján található Kerc cisztercitái fejezték be. Nos, ez a keletelt, kereszthajóval ellátott épület lesz majd a prázsmri erődtemplomnak a magja, amely köré a helyben olvasható feliratok szerint 1460 és 1556 között épült ki az a falrendszer, amelynek legbelső, a 275 tárolókamrát is rejtő része mindmáig meglehetősen jó állapotában áll, és látogatható.

Valamikor e 12 méter magas, szabálytalan kör alakú belső várat még egy külső fal és a környék forrásaival feltöltött vizesárok is védte, amin bástyák is voltak. Sőt, magát a települést is fal vette körül, így hát akadt dolga egy-egy felbukkanó ostromlónak rendesen. A templomot körülvévő falon négy félbástyát is találunk, a kaput pedig erős, négyszögletes torony védte. Később ez elé emeltek egy sokszögletű, új védművet, amelyben idővel a városháza és a várat ellátó pékség is helyet kapott.

A régi kaputoronyból pedig egy boltozatos átjáró vezetett a templom udvarára, amelyet öt helyen is el lehetett zárni. Ezek közöl az ajtók közül most is működtethető lenne az a tölgyfából készült, vasalásokkal ellátott csapó-rács, amin csak úgy lehetett áthaladni, ha valaki elfoglalta a torony emeletén lévő helyiséget, ahonnan ezt mozgatták. Itt, az emeleten egyebek iránt most egy jól felszerelt helytörténeti múzeum van, amelyben a szászok 19. századi viseletét, eszközeit, életét tanulmányozhatjuk. A legtöbb tárolókamra (a faajtókon az akkurátusan felfestett számukkal) a templom körüli falakban van, sőt, a déli oldalon néhány ilyen helyiség összenyitásával osztálytermet is kialakítottak az erre is odafigyelő városi polgárok.

Mert Prázsmár megkapta a mezővárosi rangot már 1454-ben, igaz, előbb még 1441-ben kifosztották a törökök. Talán ezért is láttak hozzá az erődítési munkálatokhoz a derék szászok, ami jó döntés volt, mert aztán az idők folyamán vagy ötven támadást, ostromot kellett kiállniuk. Legtöbb esetben a templom köré épített belső várat sikerült csak megtartani. Ilyenkor a 275 kamra ugyanennyi családnak adott otthont. Ahová csak a legszükségesebbekkel menekültek, mert az volt a szabály, hogy az élelmiszert, a tartósított húsárut eleve ezekben a kamrákban tárolták a családok.

Aztán hiába voltak a vastag falak, a családjukat elszántan védő férfiak ereje, az 1500-as évek első felében megesett moldvai támadások után Vitéz Mihály 1599-ben mégiscsak sikerrel járt, majd 1602-ben Basta ádáz zsoldosai fosztották ki a várost. Báthory Gábor 1612-ben foglalta el, majd egy viszonylag nyugodtabb időszak következett, Erdély aranykora. 1661-ben aztán a II. Rákóczi György lengyel hadjáratát megbosszulandó tatárok pusztították el Prázsmárt, majd pedig 1678-ban a török fosztogatott a városon belül. Thököly 1690-ben tört be a Barcaságba, és ütött tábort Prázsmáron, majd 1704-ben Rákóczi kurucai is megérkeztek. Őket labanc fosztogatók követték, ezután 1767-ben egy nagy tűzvész, amelyben vagy kétszáz, fából épült ház égett porrá.

A békésebb időszakokban pedig szépen gyarapodtak az első időkben Brassó sörellátását is biztosító prázsmári szászok, ennek láttán pedig egyre több román is megjelent a városkában. A helységnek 1850-ben 2100 német mellett már 1000 román lakosa is volt, a magyarság pedig mindösszesen húsz fővel képviseltette magát. Ez 2002-re annyiban változott, hogy a 7600 román mellett már 220 magyar is van, németet viszont csak 110-et talált a népszámlálás, azok még a múlt század második felében fejpénzért elköltözhettek az Német Szövetségi Köztársaságba.

De vissza az időben: 1853-ban új városháza is épült, a templomerőd elnéptelenedett. Azt nem lehet tudni, mikortól állnak üresen a családi élés- és menedékkamrák, mikor jött el az az idő, hogy már biztosan nem kellett félreverni a templom nyolcszögletű tornyában az öreg harangot, nem jött rabolni, fosztogatni sereg át a Kárpátokon, ami erre Európa határát is jelenti.

Kapcsolódó írásaink

Erdély egyik leghíresebb sírja

ĀUtazások a régi magyar Erdélyben és Székelyföldön. A második kökösi csata helyszínén jártunk, ahol a nagy ágyúöntő eresztevényi segítségével visszavonulásra kényszerültek az orosz seregek

Képeskönyv kastélyból Oltszemen

ĀA Mikó grófok családi rezidenciájában ugyanúgy fogyatékos gyermekek otthonát és iskoláját alakították ki, ahogy a marosvécsi Kemény-kúriában