Kultúra

Lulu a Műcsarnokban

Gyulai Líviusz számára a hírnevet Weöres Sándor Psychéjének illusztrálása hozta meg

Valóra vált képzelet címmel nyílt tegnap kiállítása a Műcsarnokban a márciusban elhunyt Gyulai Líviusznak. A nagy grafikusnemzedék benjáminjának sokrétű művészetéből Orosz István válogatásában kapunk ízelítőt.

Lulu a Műcsarnokban
A művész a nagy grafikusnemzedék tagja Kondor Bélával együtt
Fotó: MH/Purger Tamás

A Műcsarnok február 20-ig nyitva tartó Gyulai Líviusz-kiállításának kurátora, Orosz István maga is jeles grafikusművész, nem mellesleg a március 16-án, 83 évesen elhunyt Gyulai Líviusz (barátainak csak Lulu) barátja is volt. Ezáltal láthatta is egy-egy grafika, rézkarc vagy éppen linómetszet születését, Gyulai rajzfilmjeiről nem is beszélve, hiszen Orosz István maga is készít animációkat.

A kiállítás tegnapi sajtóbejárásán Orosz elárulta: kis gyakorlata van abban, hogy egy tárlat kurátora legyen, pontosabban most vállalkozott életében először erre a feladatra.

Még 1975 januárjában ismerkedett és barátkozott össze az erdélyi Baróton 1937-ben született, majd 1944-ben az oroszok és a mögöttük visszatérő románok elől szüleivel Sopronig menekülő jeles grafikussal, Gyulai Líviusszal. Gyulai 1962-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, ekkor indult grafikusi pályafutása. Amellett tanított is, és a tárlaton látható hosszú interjúban többek között arról is értekezik, hogy nem elég a kreativitás és a hangzatos, hosszú címek, szert kell tenni az alapokra is, tehát meg kell tanulni rajzolni.

Hát, Gyulai meg is tanult, az egyszer biztos. A kiállítás üvegvitrinjeiben ott sorakoznak a munkaeszközei, de a tenyérbe támaszkodó linómetsző kések, színes kréták, tinták és akvarellek között radírgumit keresve sem találunk. És nem azért, mert a kurátor így döntött, hanem, mert Gyulai Líviusz nem használt ilyet.

Ezért is tartozik ő a nagy grafikusgenerációhoz. Olyanoké mellett tartjuk számon a nevét, mint Kass János, Reich Károly, Kondor Béla vagy Würtz Ádám. Akár az előbb felsoroltakhoz, Gyulaihoz is nagyon közel állt az illusztrálás, olyannyira, hogy sokan csak erről az oldaláról ismerik. Valóban összetéveszthetetlenek, találóak, humorosak és ha a mű engedi, kellően erotikusak, pajzánok is ezek az illusztrációk, grafikák. Ha mást nem is, Az öreg Casanova című rézkarcát talán nem kevesen ismerik. No, hát abban benne van minden, ami Gyulai Líviusz volt, amit oly sokan szerettünk. (A tárlaton poszteren, kinagyítva láthatjuk.)

Gyulai a kiállításon látható interjúban elmondja azt is, hogyan kezdődött. Kondor Béla és Nagy László, aki akkoriban az Élet és Irodalom képszerkesztője volt, egyszer csak felkereste a tanteremben, de mivel nem volt éppen a diákjaival, hát fogták és elvitték a mappáját a munkáival, amelyeket aztán a szebb napokat is látott hetilapban látott viszont. A kiállításon is láthatók az általa illusztrált könyvek, amelyek így kicsit az övéi, az illusztrátoré is lettek. Naná, hogy őt kérték fel a Réz Pál által szerkesztett Magyar Erato vagy, mondjuk, a középkori francia meséket tartalmazó Szamártestamentum rajzainak elkészítésére.

 A hírnevet Weöres Sándor Psychéjének illusztrálása hozta meg számára, az 1976-ban készült tollrajzokból kettő is van a kiállításon, amely egy, a hagyatékban talált, eddig még soha be nem mutatott kis rézkarccal indul. A talán 6x5 centiméteres lemezen egy 60-as években készült, bozontos hajzatú önarckép látható, amely valószínűleg most lett először lenyomtatva.

A kiállítás első részében, mivel Gyulai a legolvasottabb emberek közé tartozott, jórészt az irodalmi hátterű tollrajzok, litográfiák, rézkarcok, fametszetek és linók vannak kiállítva.

Ez utóbbiakból kettőnek a „dúca”, késsel kifaragott negatívja is látható. A látogatónak így legalább fogalma lehet arról is, mekkora munka egy-egy ilyen nagyobb linómetszet elkészítése.

Mint ahogyan a fotografikus minőségű tollrajzoké is, ahol végül minden pont a helyére kerül, és mi úgy érezzük, hogy valahol a 19. század derekán járunk.

Ezek ellenpontjaiként ott vannak a humorral teli, sokszor színezett, szertelen vonalvezetésű rajzocskák, vagy egyszerre mindkét megoldás egy műbe sűrítve. Mint például a Katedrális című, 1991-es litográfián, ahol a párizsi Notre Dame tűpontos homlokzata felett egy angyalka kergeti az ördögöket talán éppen szenteltvizet tartalmazó spray-vel, miközben a bejárat előtt egy söprögető barát figyeli a jelenetet. A kiállítás második része Gyulai rajzfilmes munkásságát mutatja be.

Az egyes figurái mellett a képernyőn ott következnek egymás után az animációs részletek az első, 1976-os Delfiniától (megtekinthető a legnagyobb videómegosztón) a tavalyelőtt elkezdett Egy jenki Arthur király udvarában-jáig. Amely szerencsére a kollégák jóvoltából folytatódik.

Kapcsolódó írásaink