Kultúra

Újra Magyarországon koncertezik a Cure

Turnéra indul a legendás együttes

Hat év után ismét Budapestre látogat a gothic rock kultikus brit zenekara, a Cure. Az együttes 2022. október 26-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel európai turnéja keretében.

A Cure Tour Euro 22 koncertsorozaton a zenekar negyvennégy alkalommal lép színpadra huszonkét országban. Az előzenekar a Twilight Sad lesz – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel. A Robert Smith által vezetett csapat több mint négy évtizedes eddigi története során ötödször lép fel Magyarországon.

Az együttes legutóbb 2016 őszén turnézott Európában. Az 1978-ban alapított zenekart eleinte a posztpunk és az újhullám vonalához sorolták, de a 80-as évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, ami miatt a gothic rock színtérhez kapcsolódtak. Olyan slágerek fűződnek hozzájuk, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don’t Cry, a The Love Cats, a Friday I’m in Love vagy a Lullaby. A csapat mintegy ezerötszáz koncertet adott eddigi pályafutása során.

Kapcsolódó írásaink