Kultúra

Plácido Domingo szerint világverseny is lehet a Virtuózokból

Lépéstől lépésre világversennyé is válhat a hazai fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, a Virtuózok, mely immár második éve nemzetközi szintre emelkedett. Így látja a műsorban a „szuperzsűri” szerepét betöltő maestro, Plácido Domingo. A világhírű operaénekes-karmester a Bartók Rádió Muzsikáló Reggel című műsorában méltatta a Virtuózok ötletgazdáját és az ifjú zenészek tehetségét.

Plácido Domingo szerint világverseny is lehet a Virtuózokból
Az egyszemélyes "szuperzsűri" szerepét Maestro Plácido Domingo tölti be
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Öt ország húsz ifjú tehetsége száll versenybe a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató nemzetközi megmérettetésén. A négy visegrádi országban és Horvátországban egy időben lesz látható a Virtuózok V4 + első elődöntője péntek este.

A hazai válogatók során kiválasztott négy fiatal tehát már a két nemzetközi elődöntőben lép színpadra, a döntőben minden országból két előadóval találkozhat újra a közönség. A zsűri is nemzetközi lesz, amelyben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek.

Magyarországot Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán operaénekes képviseli, az egyszemélyes „szuperzsűri” szerepét Maestro Plácido Domingo tölti be. A világhírű operaénekes-karmester a Bartók Rádió Muzsikáló Reggel című műsorában kifejtette, mennyire lenyűgözte a tehetségkutató ötlete, amely hét évvel ezelőtt fogalmazódott meg Peller Mariannban, a Virtuózok producerében.

„Remek dolog ez, nem beszélve arról, hogy a verseny nemzetközi színtérre került, nagyszerű ötlet volt bevonni öt országot. Világverseny is lehet belőle, sőt, lépésről lépésre ez meg is történik majd, hiszen már most komoly presztízse van a Virtuózoknak„ - méltatta a műsort a Maestro, aki beszélt a Virtuózok tehetségeiről is.

„Számos olyan család van, ahol a szülők különféle hangszereken taníttatják a gyermekeiket. Ők teljesen átlagos gyerekek, akiknél a zenei képzés is helyet kap, akárcsak az én unokáimnál. A Virtuózokból viszont kitűnik, hogy az itt szereplő gyermekek átlag feletti tehetséggel bírnak.

A technikájuk, a beleérző képességük és a személyiségük is egyszerűen hihetetlen” - mondta a „szuperzsűri„ szerepét betöltő Plácido Domingo a Bartók Rádióban. Kiemelte azt is, hogy a televíziós műsorformátumnak köszönhetően a felnőttek is jobban megismerik a zenét, a gyerekek játékát nézve a tévében nemcsak szórakozhatnak, hanem művelődhetnek is.

Kapcsolódó írásaink