Tours-i Szent Márton és a ludak

A Szent Mihály napjától Katalinig terjedő, kisfarsangnak nevezett időszak jeles napja Szent Mártoné. A Savariában (a mai Szombathelyen) született katonaszentet 397. november 8-án helyezték örök nyugalomra Tours-ban, de ünnepe mégis november 11-ére, a pogány Aesculapius napjára került. A szent szimbolikus állata a lúd, amely éppúgy összeköti az embereket a nagy távolságokkal, a nagy utazásokkal, a belépéssel a hit és tudás kapuján, ahogy Szent Márton alakja összeköt Keletet és Nyugatot, pogány és keresztény kultúrát, gazdagot és szegényt.

Tours-i Szent Márton ünnepe libasültes-újboros lakomanap sokfelé ma is a világban. Bőségvarázslás is egyben, hiszen az analógiás gondolkodás alapján azért fogyasztanak az új termésből, hogy aztán egész évben bőségesen legyen mit enni, éppúgy mint ezen a napon. Bérkifizető nap is, a régi boltokban az első gyertyagyújtás napja is volt valaha, és ezeket is megünnepelték a Márton napi sült libával, újborral.

Márton neve azt jelenti: valaki, aki Marsé, a római hadistené. És Márton valóban katona volt, amiképpen édesapja is, aki hadi szolgálata jutalmául Itáliában kapott birtokot. Márton 18 évesen lett kereszténnyé, majd Galliában szolgálva, egy szerencsejátékkal telt este után hazafelé tartva, Ambianensium (a mai Amiens) határában, a hóban egy rongyos koldust pillantott meg, és bár pénz nem volt nála, a hamarjában kettészelt köpenyét a didergő nincstelenre terítette. Ez a kép mélyen beleégett már a középkori európai keresztény lélekbe is: a gazdag városok sorra választották Szent Mártont védőszentjüknek, és többnyire ezt a jelenetet örökítették meg szobrokon, freskókon, céhes pecséteken.

Szent Márton azonban nem csak a koldusok és a jómódú szőlőtermesztők, bognárok és javaik védelmezője, hanem például amikor Szent István királyunk Koppány serege ellen harcolt, álmában megjelent neki Szent Márton, védelmezte és győzelemre vezette. Így lett Szűz Mária után Tours-i Szent Márton Magyarország második védőszentje.

Szent Márton 341-ben, amikor a gallok ellen kellett volna hadakoznia, megtagadta a harcot, mert akkor már Krisztus katonájának tartotta magát. Amikor parancsnoka ezért gyávasággal vádolta meg, fegyver nélkül akart a csatába indulni. Az összecsapás végül elmaradt, sikerült békét kötni. Ez volt Szent Mártont első közismertté lett csodája, és ezt még követte a többi, amelyek közül különösen a halála utániakról emlékezett meg az utókor csodálatos gyógyulások, gondoskodások, megoldások formájában.

A keresztény magyarázat szerint Szent Márton a ludakkal úgy került közelségbe, hogy amikor Tours-ban püspökké akarták választani, szerénységből elbújt a libaólban, ám a libák gágogással elárulták hollétét. A másik magyarázat szerint a lúd a római korban Mars, a hadisten szent madara volt. És Márton neve, hivatása alapján, szintén Marshoz tartozott. Ám az összefüggés talán mégis mélyebb, mint az újkor néprajzkutatói gondolják.

A Marsnak nevezett római isten ugyanis eredetileg a mezők, földek, a termékenység férfi istene volt. Később védelmező istenség lett, csak utána szűkült a szerepköre a hadakozásra. Így már érthetőbb, hogy miért egy pogány időkből származó, bőségvarázsló napon ünnepeljük egy római katona napját, aki népeket, országokat összekötő, védelmező keresztény szent.

A lúd maga is termékenységszimbólum volt a múltban, olyan régi, és olyan mély ez az összefüggés, hogy például a Holle anyó című mesében egészen az emlékezet mélyén élő ősanyáig vezet vissza. A kút mélyén át közelíthető meg a távoli és csodákkal teli hely, ahol a mesében szereplő két leány a női, asszonyi, anyai sorsot elfogadó próbák, beavatások elé kerül, és az út végén bőséggel, termékenységgel jutalmazza meg a próbákat kiálló lányt Holle anyó, akinek a dunyhájából hull a pihe, amely az ő világában pehelytoll, a mi világunkban pedig a földet, magvakat betakaró, védelmező hó.

Kevesen tudják, hogy a lúd egész életére választ párt, így a házastársi hűség, tisztaság szimbóluma is, és ezért is a római Júnó istennő szent madara, meg azért, mert a Róma fellegvárában élő ludak fellármázták gágogásukkal a rómaiakat, amikor a gallok rejtekúton akartak feljutni oda, hogy elfoglalják. A liba ugyanis hasonlóképp jó ház- és területőrző, mint a kutya.

A vadlúd talán abban is hasonlít Szent Mártonra, hogy hatalmas utakat tesz meg, amikor ősszel útra kel és tavasszal visszatér. A vadludak elkísérték a Nobel-díjas Selma Lagerlöf meseregényében Nils Holgerssont, a semmirekellő kis gézengúzt, akit viselt dolgai miatt egy házi manó arasznyira zsugorított össze 14 éves korában, és aki azután tisztességes, becsületes fiatalemberként tért haza, hogy visszanyerje életkorának megfelelő méretét.

Az első francia nyelvű mesegyűjtemény Lúdanyó meséi címmel 1697-ben jelent meg Párizsban, a kötetben szereplő meséket egy lúd írta a szárnytollával. (Talán ezt is kevesen tudják már, hogy valaha a lúdtoll volt a legfőbb íróeszköz.) Ravel Lúdanyó meséi című zeneműve ugyanazt az archaikus, időtlen, ősanyai melegséget emeli ki, amely Holle anyóban is megtestesül.

Nekünk, magyaroknak is vannak mesebeli ludaink Lúdas Matyi révén, habár a szerepük Fazekas Mihály művében szerény. Dargay Attila rajzfilmes feldolgozásában viszont a lúd fontos szimbolikus tulajdonsága kerül fókuszba: a vadlúd az alapos tervek, előkészítések, a körültekintés szimbolikus alakja. Vándorlásukat a vadludak ugyanis megtervezik, úgy repülnek, hogy a szárnyukkal kevert légáramlattal egymást segítsék a haladásban, a V alak pedig arra szolgál, hogy minden állat tökéletesen körbelásson, és tudjon tájékozódni. A V alak ugyanakkor a tanulást, fejlődést, az arra való nyitottságot is kifejezi.

Szent Mártonkor Hosszúperesztegen úgy nyújtják a rétest, mint a Márton köpenyét, amit a koldusra terített. A szent ünnepnapja, az ünnep időszaka pedig arra emlékeztet minket, hogy a lakomázós, lakodalmas kisfarsang idején ne mulasszunk el segíteni azoknak, akik szükséget látnak a közeledő tél idején, és hogy november táján lélekben örömben kezdjük el megalapozni a jövő év bőségét, biztonságát.