Képlékeny szív

– Milyen érzés átvenni a Nemzet Művésze díjat?

– Ez a cím két nagyon édes és ugyanakkor nagyon súlyos szóból áll. A nemzetből, ahova az ember tartozik, ahol a gyökerei vannak, és úgy látszik, ennek a nemzetnek szüksége van a mi művészi munkánkra, alkotásunkra. Biztos, hogy ez egyben súlyos kötelezettséget is jelent – hogy a hátralevő időben mit tudunk adni ennek a nemzetnek.

Ennek már a fele sem tréfa! Azt hiszem, hogy az a kettős művészet, amire én hivatást kaptam, és főleg annak az iskolatípusnak – a kórusiskolának – a megteremtésén való munkálkodás, hogy minél több ilyen legyen Kodály országában az, amit adni tudnék ennek a nemzetnek. A zenével való nevelés miatt ez a típus a jövő iskolája igazából: páratlan személyiségfejlesztő műhely.

– Miért?

– Az ember életében a döntései, választásai, hogy mit és hogyan csinál, főként azon múlik, ott dől el, hogy ő kicsoda. És ezek a dolgok elsősorban nem az értelmi képességeinktől függnek, hanem az érzelmi intelligenciánktól. Az, hogy kik vagyunk, azon múlik, mennyire gazdag a belső világunk, a lelkünk. Ennek a kialakításában a legeslegnagyobb szerepet a zenei nevelés tudja végrehajtani. Hiszen a zene az, amely a szívet képlékennyé teszi. Szoktuk mondani, hogy minden fejben dől el – én azt mondom, minden a szívben dől el.

A zene nélkülözhetetlen személyiségformáló erő. Ez nemcsak egy mondat, inkább tapasztalat. Azok a százak, akik a kórusiskolában nevelkedtek, azok megkülönböztethetők, életüknek van egy sajátos jellemzője, amelyről felismerhetők, és amit sosem veszítenek el. Ez a hihetetlen belső gazdagság az, amitől ők mások. Ezért nagyon fontos, hogy értékadó és gyermekközpontú nevelő iskolában növekedjen a gyermek.

– Karnagy úr volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zenei programjának felelőse, a statio orbison vezényelt is. Szakmailag ez egyértelműen óriá­si kihívás és megtiszteltetés, de hogyan élte meg lelkileg?

– Évekig készültünk rá ugye, de az a hét – hogy úgy mondjam – „szentlelkes” hét volt. Valahol az ember azt érezte, hogy mi sok mindent beleadtunk, ám olyasmi valósult meg, amire mi már képtelenek lettünk volna. Tehát mi a lehetőségeink szerint adtunk valamit, azért, hogy az Úristen a lehetetlent megvalósítsa. Öröm volt mindannyiunk számára – a gyerekek is úgy nyilatkoznak róla, hogy olyan örömteli élmény volt nekik az a hét, amelyet az unokáiknak is mesélni fognak, és amelyből még sokáig fognak táplálkozni.