Kultúra

Táncpéldázat a szerelemről

A Magyar Nemzeti Táncegyütteselőadása sok évtizedes szakmai munka méltó, szenvedélyes, friss keresztmetszete

A szerelem mibenlétét tágan értelmezte a Magyar Nemzeti Táncegyüttes több mint harminc éve együtt dolgozó koreográfus házaspárja, a Kossuth-díjas Zsuráfsz­ky Zoltán és a Harangozó Gyula-díjas Zs. Vincze Zsuzsa a Müpában előadott, SZRLM című táncszínházi produkcióban: a párkapcsolatokról szóló régebbi és közelmúltbeli koreográfiáik mellett olyanok is színpadra kerültek, amelyek témája a hit, a hazaszeretet, az élet szeretete, a boldogság.

Táncpéldázat a szerelemről
Az együttes drámai látvánnyá formálja az emberalakok magukba zártságát
Fotó: Müpa/Csudai Sándor

A fiatal táncosokból álló társulat mostanra érlelődött meg, szokott össze annyira, hogy bemutathatták a régebbi koreográfiákat – árulta el lapunk kérdésére Zsuráfszky Zoltán. A kétfelvonásos szerzői esten láthattunk irodalmi ihletésű kompo­zíciókat, mint például az Arany János balladájára koreografált Ágnes asszonyt, amelyben a patak egy vízszintes szőttes, amelyből kibújnak a ruhát mosó asszonyok.

Ezután Móricz Zsigmond Pillangó című regénye is táncszínpadra került, Vörösmarty Mihály A vén cigány című versére szintén tánc született, és A költő címmel a táncosok megidézték Ady Endre alakját is. Olyan koreográfiákat is láthattunk, amelyeket népdal ihletett, például a Hidegen fújnak a szelek, amely Kallós Zoltán kedvenc népdala volt, vagy a táncházak záródala, a Fordulj, kedves lovam… Megelevenedtek régeb­bi, egész estés produkciók jelenetei, mint például a Huszáros, a Méregkeverők, az Angyal Bandi és a csendőrkapitány szeretője, a Betyárok vagy a Szerelem című koreográfia, amely a Szarka Tamással közös, Benyovszky című tánc-játék egyik jelenete.

Láttunk kalocsai táncot is, színpompás kalocsai viseletben, sodró erejű cigány táncokat, mezőségi és szatmári táncmotívumokat, illetve kortárs táncelemeket, például a kontakttáncból átemelt megoldásokat.

A hagyományőrzés, a néptánc, a népi kultúra, a viselet- és viselkedéskultúra bemutatása egyensúlyba került az előadáson azokkal a drámai történetekkel, amelyeket a tánc és a zene, az ének nyelvén elmeséltek a színpadra lépők. Azt is közvetíteni tudták a táncosok, ahogy a komplex, az élet minden területére kiterjedő népi kultúrán, a néptáncon átsüt a Kárpát-medencei táj szellemisége, a nép és a föld már csak sejtett, évszázadok-évezredek előtti régmúltja.

A balladai jelleget, az eltáncolt emberalakok szoborszerű magukba zártságát, kiapadhatatlan titokzatosságát az elmúlt évtizedek alatt és ezen az estén is sikerült drámai hatású látvánnyá formálni és jellegzetes stílusjeggyé tenni. A tánc, az érzelmek és a drámaiság mellett az idő is főszerepet kapott a kompozíciókban. Láttuk a nyitó Tánc a hóban című produkcióban hol öregen, hol fiatalon a táncosokat (Paput Júlia, Barka Dávid), láttunk olyan táncospárt is, akik a két koreográfust táncolták el, fiatalabb kiadásban. A Nem messze van ide Kalocsa kezdetű népdalra készült koreográfiában a szemünk láttára öregedett meg a szerelmespár, végül az asszony egyedül táncolt, és csak simogatta a férje helyét maga mellett.

A boldogság, az igaz szerelem, a hűség mellett a csapodárság, a csalódás, a családi pokol, a szívekkel játszás is megjelenik a színpadon. Hol úgy, mint a Pillangóban, hogy az igaz szerelmes (Molnár Sarolta) elhívja a párját (Kovács Gábor) a készülő boldogtalan nászból. Máshol meg úgy, hogy a feleség megmérgezi a félrejáró férjét, vagy éppen úgy, mint A betyár című jelenetben, ahol a szerelmes nőktől (Paput Júlia, Tomory Kinga, Molnár Sarolta) szíveket rabló, önimádó gavallér (Juhász Zsombor) pórul jár, és bizony olyasmi mondatik ki a tánc nyelvén férfiról, nőről, amin azért nevetünk, mert sírni is lenne miért.

A két kápolnavirág a háborús szenvedésnek, a világégés által elszakított szerelmeseknek (Barka Dávid, Oltárczy Mária) és az áldozatoknak állít érzékeny emléket a tánc képes és szenvedélyes nyelvén. A szomorú háborús ballada ellenpontja a Huszáros, amelyben a huszárok vitézek is, viccesek is, néhol meg olyanok, mintha mézeskalácsból lennének.

Sok évtizedes, műfajokat alkotó-megújító szakmai munka méltó, szenvedélyes, eleven, friss keresztmetszete és mélységes személyes tapasztalat, tudás az emberi lélekről, amit kaptunk ezen az estén, és közvetlen, személyes példázat a szerelemről, a kitartó, közös alkotóéletről.

Az est végén a két koreográfus maga is énekelt, táncolt az állva tapsoló közönségnek.

Népdalok és népzenék mellett Kis Ferenc, Lajkó Félix, Szarka Tamás, ifj. Csoóri Sándor szerzeményei is felcsendültek, közelebb hozva egymáshoz a különféle zenei műfajokat és a néptáncot, népzenét. Az együttes néptáncosai és szólótáncosai mellett olyan régebbi táncosok is színpadra léptek, mint Rémy Tünde, Zámbó István, Eredics-Fekete Zsuzsanna.

Ezen az estén mutatták be Zs. Vincze Zsuzsa Tánc–Szín–Játék című albumát is, amely a koreográfus forgatókönyveit, szöveg-könyveit, librettóit és az előadásokról készült, művészi igényű fotókat tartalmazza.

Kapcsolódó írásaink

Mozarttól Puskásig

ĀA Magyar Nemzeti Táncegyüttes gálestjével nyitja meg kapuit a Margitszigeti Szabadtéri Színház – Négy hónap alatt negyven előadással, premierekkel és rendhagyó koncertekkel várják a közönséget