Kultúra

Jócskán átalakított nyolcvanas évek

Kérdéses, hogy a kisfilmes médiadesigner Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje kinek készült, és milyen szempontok alapján mutatja be az underground szcénát

Fabricius Gábor rendező első nagyjátékfilmje, a mozikban múlt csütörtök óta látható Eltörölni Frankot kapcsán akaratlanul is felmerül a kérdés, vajon milyen közönségnek készült, illetve az is, a nyolcvanas évek szamizdatos és underground világát hogyan lehetne megmutatni az azóta felnőtt, új generációknak? Már negyedóra után adódik a válasz, hogy nem így, ahogy a rendező-forgatókönyvíró igyekezett megfogni a témát.

Jócskán átalakított nyolcvanas évek
A zenész Frank képtelen beilleszkedni a szocializmus orwelli világába
Fotó: Otherside Stories

Mi, a mai kvázi nagypapák, valamennyire ismerjük a nyolcvanas évek underground világát, azt az időszakot, amikor a zenekarok maguk ragasztották éjszaka a stencilezett plakátjaikat, a rendőrök csizmában, térden alul érő szürke műbőr kabátban jártak, és könnyen elővették a gumibotot. Azt kell mondanunk, hogy az Eltörölni Frankot sajnos, nem nekünk készült, még akkor sem, ha egy-egy ismerős alak, pillanat visszaidézi a korszakot, de sok a pontatlanság, a félreértés.

Ha viszont a fiatalabb korosztályokat célozták meg a filmmel, akkor az a baj, hogy azok a bizonyos nyolcvanas évek nem ilyenek volt. Nem merő iszonyat, málló vakolat, lerohadt gyártelep és embertelen pszichiátria. Nem erről szólt a nyolcvanas évek. Való igaz, hogy tudat alatt szinte mindenkinek elege volt, de csak egy-két figura érezhette ennyire rosszul magát.

Az első percektől úgy érezzük, mintha a Saul fiát néznénk, hiszen a kamera egy pillanatra sem veszi le a szemét a főhőst, a háromfős alternatív banda frontemberét alakító Fuchs Benjámin arcáról. Pedig nem is Erdély Mátyás, a Saul operatőre állt a kamera mögött, hanem Dobos Tamás, akit egyébként dicséret illet, mert meg tudta teremteni azt a képi világot, amelyet Fabricius és vélhetően a filmre beülő huszonéves néző is elvárt tőle. A hangmérnök, Zányi Tamás most (is) talán kicsit túltolta az effekteket és a hangerőt.

Ha már rendhagyó módon az alkotókkal és a szereplőkkel kezdtük, ne menjünk el szó nélkül a jeles mellékalakok mellett sem, akik sorra fel-feltünedeznek a vásznon a vetítés alatt. Őszintén szólva legjobban Pajor Tamás pármondatos szerepének örültünk, és egy, az Almássy téri művelődési házban tartott Neurotic-koncert jutott mindjárt az eszünkbe róla, ahol bíbor bársonyzakójában, lobogó fürtjeivel készülődött a Rocktérítő című számához.

Egy spray került elő a zsebéből, amivel két hónaljába fújt, majd hirtelen mozdulattal hosszasan a szájába. Ez egy ilyen világ volt – jól tudják ezt azok, akik most már jó esetben az unokákat lovagoltatják a térdükön. (Az 1975-ös születésű rendező már csak a rendszerváltozás környékén érezhetett meg valamit ebből a fílingből, vagy esetleg éppen Pajor Tamás mesélhetett volna neki róla.) Aztán feltűnik Peer Krisztián, a költő is néhány kocka erejéig, az egyik képsoron éppen megszabadítják a kegyetlen ápolók dús bozontjától.

Bors elvtársat, az élet és halál ura hanglemezgyári igazgatót Lénárt István (Papi), a volt tévés gyártásvezető és igazgatóhelyettes, színházrajongó hozza, zseniálisan. Igaz, a valódi Bors elvtárs, a Moszkvában született Bors Jenő egyáltalán nem volt olyan elaggott, mint a századik évéhez közelítő Papi, ráadásul akkoriban Bors elvtárs igencsak kedvelte a fiatal és szép énekesnők társaságát is.

Aztán vannak itt más összecsengések, félreértések: a főhős apja a vállapja szerint csak ezredes, nem pedig miniszter, mint azt akkoriban a bluest éneklő sztárról tudtuk. De az utcákon és a klubokban akkortájt rendszeresen megjelenő Dixi nevű kalapos, furcsa, szabadversben beszélő alak is feltűnik a filmben, akiről tudni lehetett, hogy volt felesége belőle írta a doktoriját. És talán az sem véletlen, hogy Franknak is diliházban dolgozik a barátnője, akivel együtt álmodoznak New Yorkról.

És noha valóban, a nagy szovjet testvértől ezt is eltanulva, küldtek ellenzékieket időnként a pszichiátriára, de nem hemzsegtek soha sem ott a rendszerellenesek. Ugyanakkor a film derekán az a sokáig mutatott szamizdatos házibuli, na az viszont olyan volt, mint egy igazi.

Eltörölni Frankot
Magyar történelmi dráma, 99 perc, 2021.
Írta és rendezte: Fabricius Gábor
10/6

Kapcsolódó írásaink

A Magyar Passió az irgalomról szól

ĀEperjes Károly: Számtalan családnak számtalan fájdalmas tapasztalata van erről az időről, hiszen a film érinti Trianont, a kitelepítéseket, a kuláksorsot és sok más fejezetet, amelyekről keveset beszélünk