A Magyar Passió az irgalomról szól

– A Magyar Passió az ötvenes évek Magyarországán játszódik. Nehéz időkben, amelyek erős embereket formáltak. Hogyan találkozott Leopold atya történetével?

– Várnai Péter prépost barátom nehéz egészségügyi helyzete miatt nem tud kiállni beszélni a hívek elé, viszont nagyszerű képességei vannak, remekül ír, és abba fektette az erejét, hogy darabokat alkotott. Mutatott nekem egy színművet. Azt szerette volna, hogy játsszam el a főszerepet, és rendezzem meg a darabot. Mondtam neki, hogy nem úgy van az, aztán elkezdtem foglalkozni a szöveggel, és megláttam benne a filmet.

– Miért érezte úgy, hogy az alkotás a mozikba való?

– Azért, mert ha csak a színpadon ismeri meg a történetet az ifjúság és a mai ember, akkor nem hiszi el, amit lát. Manapság jobban kötődik az emberiség az erős vizuális ingerekhez, mint valaha, ezért beadtuk a nagyjátékfilm ötletét, megnyertük a pályázatot, és megcsináltuk a filmet.

– Miről szól a Magyar Passió?

– A film munkacíme az volt, hogy Krisztus inge, mert a darabot is ezzel a címmel írta meg Várnai Péter. Én javasoltam a Magyar Passiót, nemcsak azért, mert a papi szenvedést mutatja meg, hanem azért is mert a film az ÁVH-sok, illetve minden ember szenvedéséről szól az ötvenes években. Talán PR-értéke is van ennek, mert így sajnos jobban be mernek ülni moziba az emberek, mintha olyan alkotást mutatunk be, amelynek címe Krisztussal kezdődik. Külföldön Mercy, vagyis Irgalom címmel vetítik majd, mert ott jobban szeretik az egyszavas címeket, ez a film pedig az irgalomról szól. Arról, hogy a nehéz helyzetekben is irgalomra kell törekednünk, mert Isten mindig ott van, és hozzá kell fordulnunk! A legfontosabb célom az volt, hogy eljusson a történet a hétköznapi emberekhez. Hogy a film a kétkedőket elgondolkodtassa, a hívőket pedig megerősítse.

– Személyes hite és a családi narratívában megjelenő traumák hogyan befolyásolták Leopold atya karakterének megformálását?

– Már a film elején megjelenik Vajk Gyula nagybátyám, a bodajki prépost története, aki részt vett azon az úrnapi körmeneten, amelyet vízzel vertek szét. A valóságban is úgy történt, ahogy a filmben, hogy az emberek csak álltak. Máshol nem így volt. Celldömölkön, Jászberényben és más helyeken ganajlével csinálták ugyanezt, azzal már sikerült szétoszlatni a tömeget. Sok papból raktam össze Leopoldot, és nemcsak én, hanem Várnai Péter is. Kálmán Peregrin pasaréti ferences plébános – aki szakértőnk volt – állította össze a Te meztelen Krisztus, hol hagytad az inged? című dokumentumkötetet, amelyben feldolgozza a szerzetesrendek ötvenes évekbeli szétverését. Számtalan családnak számtalan fájdalmas tapasztalata van erről az időről, hiszen ez a film érinti Trianont, a kitelepítéseket, a kuláksorsot és sok más fejezetet, amiről keveset beszélünk.

– Mi az oka annak, hogy a társadalom nincs tisztában vele: amit a Magyar Passióban lát, az nem fikció, hanem valóság?

– Ez olyan fontos szakasza a magyar történelemnek, amiről nem tanultunk. A családom miatt hallottam történeteket, de az iskolában egy szót se szóltak róla. Pedig egyetlen éjszaka alatt likvidálták a katolikus intelligenciát, tizenkétezer szerzetest és szerzetesnőt deportáltak 1950. június 8-án. Ha szabad így mondanom, ez majdhogynem olyan, mint a lengyeleknek Katyn. Van remény arra, hogy ez a nap bekerüljön a történetelemkönyvekbe. Talán ez a film másik nagy ereje, hogy felhívja a tanítók figyelmét is arra, nézzenek utána az eseményeknek, és mondják el, mi történt!

Eperjes Károly első rendezésében a magyar történelem sötét korszakába enged betekintést

Fotó: MH

– Az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy ön játssza az atyát és meg is rendezi a filmet?

– Mind a két lehetőséget felajánlottam komoly művészeknek, akik azt mondták: „Ez a tiéd, neked kell megcsinálnod!” Voltak kételyeim arra vonatkozóan, van-e ehhez elég energiám két koronavírus-fertőzés után, de végül belevágtam, és nem bántam meg.

– Okozott nehézséget a kettős szerepvállalás?

– Utólag mondhatom, hogy nehézség azért nem volt, mert a technikának köszönhetően azonnal mindent vissza lehet nézni. Amitől tartottam, hogy ez a vállalás akár forgatási napokba is kerülhet, nem következett be. Harmincegy nap alatt, időre leforgattuk a filmet, mindössze öt túlórával. Tapasztalt rendezők a könyvet ismerve azt mondták, ez nem lehetséges, de mégis sikerült. Ha az ember színészként jól teljesít, akkor az úgy működik, mint a csapatjátékban, amikor valaki a posztján nagyon jó, és ezért jobban elfogadják szövetségi kapitányként is. Ugyanazokkal a feladatokkal birkózunk meg. A színházban és a filmben is szeretem, ha alkotótársként kezelnek, és a Magyar Passió forgatásán én is alkotótársként kezeltem a többieket.

– Hogyan formálta a film Eperjes Károlyt?

– Még nem tudom. Az Eldorádó után fél évig hurcoltam a szerepet, a Hídember után is hurcoltam Széchenyit, de az is igaz, hogy a Vasziljevvel való színházi munka kapcsán megtanultam már, a jelmezzel együtt leveszem a szerepet. Ez korábban nem ment, de most már talán megy.

– A Szentatyának is megmutattak néhány jelenetet. Érkezett már visszajelzés?

– A filmet majdnem végleges állapotában levetítettük a szerzetesrendek vezetőinek, illetve a püspöki karnak. Ott elmondtam, hogy a Magyar Passiónak az eucharisztikus találkozóra kész kell lennie. Tulajdonképpen kész is lettünk, én nem engedtem, hogy a kisebb munkákat befejezzük, mert nem szerettem volna elvonni a figyelmet a találkozóról, így is elég furcsa írások jelentek meg a kongresszusról itt-ott. Később a bíboros úr és a püspökök is megerősítettek abban, jól tettem, hogy későbbre tettem a bemutatót.

Azt is mondták, hogy a film nagyon kemény, de nem ocsmány. Úgy döntöttünk, átadjuk a pápának a hétperces rövidítést, szerettük volna, ha tud arról, hogy ez Magyarországon megtörtént, és még a történelemkönyvekbe sem került bele. Kérdeztem a bíboros urat, hogy ő szeretné-e átadni a demót, de azt mondta, jobban örülne annak, ha a köztársasági elnök adná át, mert ő hívta meg a Szentatyát. Át is adta a felvételt néhány mondat kíséretében, és egy levelet is írtunk, amelyben az állt, hogy az egész filmet megnézheti majd, ugyanis beneveztünk vele a vatikáni filmfesztiválra.

– Milyen adósságai vannak még a filmművészetnek a nemzet felé?

– Ha a Jóisten is úgy akarja, szeretnék még történelmi filmeket csinálni. Nem akarok másoknak ötleteket adni, de azért azt elmondom, hogy egy igazán jó Szent Istvánt csinálnék, ahogy egy igazán jó IV. Bélát is. És akkor még nem beszéltem Batthyány-Strattmann Lászlóról, Salkaházi Sáráról, és folytathatnám a sort. Erdélyi filmeket is csinálnék, például Tamási Áron írásaiból. Sok minden van a fejemben, de hogy lesz-e a megvalósításra igény és mód, azt majd meglátjuk.