Kultúra

Néptánctalálkozó mától vasárnapig a Hagyományok Házában

Határon túli társulatok

Határtalan táncfőváros 2021 címmel határon túli néptáncegyüttesek mutatkoznak be a Hagyományok Házában mától négy napon át.

A Nagyvárad Táncegyüttes ma esti Katonaének című produkciója után fellép a Magyar Állami Népi Együttes 70 év színei című műsorával, majd a vajdasági Fokos zenekar és a kárpátaljai Sodró együttes táncházat tart. Holnap a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó című műsora, a szlovákiai Ifjú Szívek Táncszínház Autentika című előadása, majd a Maros Művészegyüttes Valaki jár a fák hegyén című bemutatója kerül színpadra.

Szombaton a Háromszék Táncegyüttes a Tiszta című előadásával lép fel. Vasárnap az Udvarhely Néptáncműhely meseösszeállítása, a Rendek között, vonók mögött című koncert és a Bekecs Néptáncszínház a Keresztúton című műsora zárja a fesztivált.

Kapcsolódó írásaink