Kultúra
Magyar filmeket díjaztak Erdélyben
29. Alter-Native rövidfilmfesztivál
A zsűri különdíjában részesült a Buzási Gyopár által rendezett Az utolsó mese című magyar film. Szintén magyar alkotás kapta a Simó Sándor-emlékdíjat, amelyet a legjobb diákfilmnek ítéltek oda. Ezt az elismerést Beleznai Márk Agapé című alkotása nyerte meg. A Maros megyei önkormányzat díját a ghánai–belga koprodukciónak, az Anthony Nti által jegyzett Jó éjt című rövidfilmnek ítélték oda.
A vasárnap véget érő fesztivál szervezőinek korábbi tájékoztatása szerint nyolcszázharmincnyolc rövidfilmet neveztek a versenyprogramba, amelybe végül negyven rövidfilmet – huszonöt animációt, tizenegy kisjátékfilmet, két dokumentumfilmet és két kísérleti filmet – válogattak be, a többi között kilenc magyar, hat francia, öt orosz és négy romániai filmet. A seregszemlén a magyar és a román filmgyártás legfrissebb alkotásaiból készült válogatást is láthatott a közönség.