Bányászok ássák a mongol kultúra sírját

A történet főhőse a tizenkét éves Amra, aki a sztyeppén él édesanyjával, Zayával, édesapjával, Erdenével és kishúgával, Altaával. A család főként kecsketartásból él, a tejből készült sajtot értékesítik a helyi piacon. A kis Amra nagy álma, hogy színpadra áll Ulánbátorban, a Mongolia’s Got Talent nevű tehetségkutató versenyen, és elé­nek­li a film címadó dalát (Die Vern der Welt/A világ erei). A dal szimbolikus, mert egy régi mondához nyúlik vissza, amely arról szól, ha az utolsó aranyerecske is eltűnik a földből, akkor az porrá lesz. A kisfiú álmai azonban szertefoszlanak a műsor iskolai fordulóját köve­tően, amikor nem várt tragédia következik be a család életében, ami mindent megváltoztat.

A rendező alkotásával szülőföldje kizsákmányolásáról és a nomádok kitelepítésével kapcso­latos problémákról mesél. Mongólia dinamikusan fejlődő gazdaság, az országban aranyláz van. Ennek következtében Mongóliában is megjelentek a nagyvállalatok, mellettük pedig az úgynevezett helyi „nindzsabányászok” is éjt nappallá téve túrják a földet, szörnyű és veszélyes körülmények között. A munkásokat a hátukon hordott nagy, zöld színű teknők miatt hívják nindzsának, amelyek a Tini Nindzsa Teknőcökre emlékeztetik azokat, akik rájuk ragasztották ezt a nevet.

A film legnagyobb erénye, hogy részletesen bemutatja a sztyeppei népek különleges életmódját a globalizált világban. Erre a legjobb példa a film elején látható jelenet, amelyben az iskolás gyerekek okoseszközökön nézik a tehetségkutató résztvevőit, majd tanítás után a főszereplő kisfiú hazamegy, és ahogy kiszáll az autóból, már pattan is lóhátra, hogy segítsen anyjának terelni a kecskéket. Vagy amikor az egész közösség összegyűlik az egyetlen helyen, ahol meg tudják nézni a fővárosban színpadra álló Amrát, de olyan nehéz befogni a jelet, hogy a fiú egyik osztálytársának kell tartania kint a tányérantennát, és az alapján állítja a szöget, hogy éppen üdvrivalgás, vagy csalódott hurrogás szűrődik ki a teremből.

A magyar közönség számára különösen izgalmas a jurtán belül zajló mindennapokat látni. A film bemutatja, hogyan étkeznek, milyen szerepet tölt be társadalmi életükben a közösen elfogyasztott, hagyományos, sós tejes tea, hogyan osztják „szobákra” a belső teret, milyen díszekkel ékesítik azt, és hogyan teremtenek intim környezetet a szülők a házasélethez.

A dramaturgia helyenként klisés, de kárpótolják a nézőket az elterü­lő sztyeppét bemutató gyönyörű snittek és a felkavaró téma, a hagyományok fokozatos eltűnése, amely az egész világon elkeserítő tendencia. Emellett hiányérzetet okozhat, hogy több, a filmben bemutatott szimbólum nem értelmezhető magyarázat nélkül az európaiak számára. Ilyen például a család birtokán álló gyönyörű, feldíszített fa, ami többször is megjelenik az alkotásban. A mongol kultúrában ezek a különleges alakú fák nagy tiszteletnek örvendenek, amelyeket a szent szalaggal, hadaggal díszítenek fel a helyiek spirituális megfontolásból.

Kuriózum, hogy a filmben sok amatőr színész játszik, akik a mongol sztyeppén élnek, így a szereplőgárda rendkívül hitelesen avatja be a nézőt a nomádok életébe. Az alkotásban izgalmas karakter az édesanya, az őt alakító Enerel Tumen színészi játéka pedig kiemelkedő. Zaya az anyai energiák megtestesítője, aki harcol a családért, az otthonért, aki nem fél szembenézni a nehéz helyzetekkel, és képes erőt mutatni akkor is, ha belső viharok tépik a lelkét.

Az alkotás legfontosabb kérdése, amely arra vonatkozik, hogy megőrizhetőek-e a hagyományok, a nép kultúrája egy olyan világban, ahol az urbanizáció megállíthatatlan, a profitéhség csillapíthatatlan, a környezetkárosítás pedig pusztító, azért is húsba vágó, mert a magyarokra nézve is legalább annyira releváns, amennyire a világ összes, tradícióval rendelkező népére. A hagyományok nyomában című film megtekinthető az HBO GO-n.