Szent Mihály hava és a sárkányok

A magyar népmesék sárkánya mint képzeletbeli figura mindig kissé kilóg a mese szereplői közül. Szent Mihály havának végén a sárkányölő szentről emlékezünk meg. Az arkangyal megtámadta a sárkányt, és a Mennyből a Földre űzte angyalaival együtt, más változat szerint megkötözte, ismét máshol levágta a hét fejét, amelyek a keresztény magyarázatok szerint a hét főbűnt jelentették.

Szent Mihály sárkányának a mibenléte olyan talányos, hogy a reneszánsz festők hol hüllőként, hol gonosznak látszó emberalakként vagy ördögként ábrázolják. Pedig ha a kereszténység előtti sárkányhagyományt tekintjük, ezek közül egyik sem magától értetődő.

Az alkimisták például úgy gondolták, hogy a sárkányok mint testtel nem rendelke­ző, tisztán szellemi lények már ott voltak a föld születésénél is, és az angyalokat is ők hozták létre. A keleti, kínai, japán hagyományokban jóságos mennyei repülő sárkányokat látunk, akik kívánságokat teljesítenek, védelmeznek. Gyakran inkább női, anyai minőségnek gondolják őket. Hogyan lett hát belőlük hüllőszerű, gonosz szörnyeteg, mint például Leviatán, a héber mítoszok Nagy Sárkánya?

A vízözön pusztítása olyan mély és rémisztő kollektív tapasztala­ta volt az emberiségnek, amely talán még ma sem gyógyult meg egészen. Valamiképp egybecsengett ez a küzdelem a matriarchá­tusból patriarchátusba való átmenettel. Az analógiás gondolkodás szerint a női minőséghez tartozik a víz, a formátlan, a sötét, a kaotikus, míg a férfiminőség a világos, a rendezett, a szilárd, mértékadó és mértéktartó.

Így a fenyegető erő a víz istennője, Tehóm és segítője, a vizekben élő Leviatán, a Nagy Sárkány, akinek még a tetemét is őrizni kell. Akárcsak a sumér mítoszban szereplő Tiamatét, miután Marduk megölte. A továbbiakban a sárkányok kevés kivétellel hüllő­szerű alakban láthatók, bár akad olyan népmese is, amelyben a sárkány a Világfán üldögélő bagoly.

Szent György, a katonaszent szíriai várost fenyegető sárkánya is hüllő lehetett, amiképp a Bátho­ry nevet elnyerő Opos vitézé is, aki az ecsedi lápban valószínűleg egy igazi őshüllő még megmaradt példányával küzdött meg. A szántóvető parasztok, ha az eke fura maradványokat fordított ki a földből, azt mondták rá: sárkánycsont.

A mesék sárkányait is kezdték hüllőalakban elképzelni, és így is ábrázolták őket, bár szembeötlő, hogy a magyar népmesékben a sárkányok nagyon gyakran emberi tulajdonságokkal bírnak. Királylányt rabolnak, esznek, karddal vívnak. Nem is igazi gonoszok, inkább próbára tevő erők, akiket legyőzve a hős elnyeri a királylányt. A több fej pedig a népmesékben inkább a különleges szellemi és testi erő kifejezője.

A néprajz más területein a sárkányok egy-egy falu védelmezői: gondoskodnak a jó időjárásról, a bő termésről és a szerencséről a lakók számára. Ezek a sárkányok fent a levegőben csatákat vívnak a szomszédos falu sárkányával. De léteznek kincset őrző sárkányok is, és olyanok is, amelyek kutat őriznek, és a vízért emberáldozatot követelnek, amíg valaki meg nem szabadítja tőlük a környéket. A földben is sárkányok alszanak, őket a Balkánon például zmejnek nevezik, és azt tartják róluk, hogy nem szabad őket felébreszteni.

De megesik, hogy mégis fel-felébred egy-egy barlangban vagy a föld alatt alvó sárkány, mint például a szerb Miroslav Nastasijevic Trapavi Zmej című meséjének főszereplője, aki ébredése után odakóvályog az első királyi vár elé, és ott beleszeret az ablakon kinéző királylányba, Izoldába, de az őrök elzavarják. A sárkány bolyongása során talál magának egy királyfit, aki éppen a királylányhoz tart lánykérőbe, és csatlakozik hozzá, majd miután a királylány kikosarazza, a királyi pár védelmező sárkánya lesz.

Nastasijevic meséjét a Magyar Rádióban is bemutatták, és ez a mese lett az ihletője Csukás István Süsü, a sárkányának. Süsü modern, mondhatni forradalmi, új érzékenységgel megalkotott sárkány: csak egy feje van, nem bánt senkit, de mindenkinek segít. Valójában ezek a legősibb sárkánytulajdonságok. A néphagyomány sárkányaira pedig abban hasonlít, hogy a királyfi személyében olyanféle társa van, amilyen régen a garabonciások, sámánok voltak, akik sárkányokkal jártak, és még a szeleknek is parancsoltak.

Szent Mihály hava az aratás és a juhászok, gulyások számadásának ideje volt egykor. Zárul a nyári időszak, minden szaba­dos­ságával, könnyedségével. Itt a munka, a betakarítás, a tanulás ideje, fel kell készülni a télre. Az évkörben ez az egyik aktuális, a hétköznapi emberre vonatkozó üzenete Szent Mihály sárkányölésének. A szent egyik kezében kardot, a másikban mérleget tart, ami azt jelenti, hogy ez az idő a mérlegelés, a számvetés ideje. A hétköznapi és a lelki munka a régiek tanítása szerint ilyenkor elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését, és utána jöhet a kisfarsang szüreti mulatságokkal, lakodalmakkal.