Pilinszky és Velem – a látható és a láthatatlan filmkockáin át

Nagy Botond kamerája nemcsak a láthatót – a Velembe vezető erdei utat, a vízimalmot, a templomot, Nepomuki Szent János szobrát, az egykori Stirling-villát, a hokedlit, amelyen valamikor a költő üldögélt a nagy diófa alatt és a Pilinszkyt személyesen meg­ismerő embereket – akarta megmutatni, hanem a láthatatlant is.

A reggeli séta örömét, a lépcsőn üldögélés meghittségét, az alkotóház köveinek titokzatosságát, a csűr régi deszkáit, átszellemült, belülről fénylő arcokat és az emléktábla-avató meghatott hangjait, csendjeit.

Szöllősy Mátyás úgy találkozott Pilinszky költészetével, hogy volt az életében még gyerekkorában egy gyakorló hívő asszony, akivel templomba járt, és aki Pilinszky-verseket is mutatott neki. Szöllősy verseiben is gyakori téma a hit,
és mint mondta, Pilinszky költészete, verseinek nyelvi ereje olyan erősen hatott rá, hogy el kellett
tőle távolodnia ahhoz, hogy a saját hangján tudjon megszólalni.

A község egyik legismertebb nevezetessége a Szent Vid-kápolna

Fotó: Wikipedia

Juhász Anna és Szöllősy Mátyás a velemi erdőből kiérve Koczor Istvánhoz ment vendégségbe, aki fővadász volt akkoriban, amikor Pilinszky nála bérelt parasztházat. Törőcsik Mari választotta ki neki, és amikor a költő meglátta a dolgozószobát, azt mondta, innen nem megy sehová. Gyakran beszélgettek, borozgattak Koczor Istvánnal a pincében, de Pilin­szky az ivásban nagyon mértékletes volt. Koczor István arra is emlékezett, hogy egyszer elvitte a költőt autóján az erdőbe, hogy megmutassa neki a szarvasbőgést. A feltörő hangok hallatán Pilinszky azt mondta: „Ezek a hangok egyenest az égből jönnek.” Az egykori fővadász visszaemlékezései szerint Pilinszkyt nagyon sok barátja meglátogatta, de a leggyakrabban Kocsis Zoltán. Csak volgások és warszavások nem mehettek hozzá. Pilinszkynél folyton szólt a szimfonikus zene.

Koczor ámulatára olykor dobzenekart is hallgatott. Ez talán Kocsis Zoltán valamelyik dobokra írt szerzeménye lehetett, akár a Koppantások című, bizonyos értelemben közös mű.

Jagoditsné Koczor Margit főzött Pilinszkyre. Margitka – a költő így szólította – azt emelte ki, hogy a költő nagyon nyitott, kedves ember volt, és mint hívő mindent, a jót is, rosszat is elfogadta úgy, ahogy volt.

Katona Szilveszter magnószerelőként került be Pilinszky velemi életébe, de Wartburgján hozta-vitte a költőt, és ha kellett, intézte a hivatalos ügyeit. Katolikus hívőként barátok is lettek. A szerelő felfedezte Pilinszky verseit az Új ember hasábjain, és attól kezdve beszélgettek, a műveiből is olvasott neki Pilinszky.

A velemi korszakhoz tartoznak a francia versfordítások és a készülődés a Nárcisz és Psyché című filmben Kazinczy szerepére (ezután jön a székesfehérvári albérlet és vele a költő életének utolsó fejezete.)

Sárközy Balázs, aki Pilinszky szerelmi, baráti líráját kutatja, megjegyezte: talán azért volt olyan fontos Pilinszkynek ez a filmszerep, mert ő maga is megújította a nyelvet a versein keresztül. Igaz, hogy egy-egy versében szikár, egyszerű szavak szerepelnek, de ha több művét olvassuk, kibomlik egyfajta nyelvi gazdagság, sokszínűség.

Az emléktábla avatására a filmben helyiek és messziről jöttek gyülekeznek meghitt hangulatban. Bizonyára olyan művészek gyerekei, unokái is vannak köztük, akik még Törőcsik Marihoz, Kocsis Zoltánhoz vagy Pilinszkyhez jártak vendégségbe. A beszélgetésekben többször is elhangzik, hogy bár Pilinszky meghalt, olyan, mintha most is ott lenne Velemben. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, aki az avatóbeszédet mondta, a film végén arról beszélt, hogy a velemi idősek gondosan megőrzött emlékei nyomán a fiatalok elkezdték kutatni Pilinszky élettörténetét és költészetét.