Kultúra

Akiről négyes sziklaormot neveztek el

Hol sírjaink domborulnak. Dénes Ferenc hegymászó hatvanévesen felmászott a Nagyszalóki-csúcsra, ahol ott felejtette a kedvenc távcsövét, de olyan edzett volt, hogy a kortársak leírása szerintmég aznap visszament érte

A lőcsei evangélikus temetőt 1687-ben nyitották Csáky István gróf jóvoltából, aki erre a célra földterületet adományozott a falak közül kiszoruló lutheránusoknak. A sírkertről, amelyben Dénes Ferenc magyar hegymászó is nyugszik, a temetőt legjobban ismerő Astrid Kostelníková beszélt a Magyar Hírlapnak.

Akiről négyes sziklaormot neveztek el
Astrid Kostelniková (balról) vezetésével járhatták be a látogatók a temetőt
Fotó: A szerző felvétele

Vannak olyan felvidéki temetők, ahová többször is vissza kell térnie az utazónak. Például itt van a lőcsei evangélikus temető, ahol már voltunk egyszer, de most, Astrid Kostelníková kalauzolásával újra bejárhatjuk a frissen kaszált, de sajnos egyre inkább pusztuló sírkertet. Ahogyan azt korábbi cikkünkből (A Felvidék legszebb temetője, Magyar Hírlap, 2019. június 1.) tudhatjuk, a temetőt 1687-ben, a városfal alatt felépült evangélikus fatemplom mellett nyitották Csáky István gróf jóvoltából, aki erre a célra földterületet adományozott a falak közül kiszoruló Luther-követőknek.

A templomot ugyan a labancok 1709-ben felgyújtották, de az akkoriban jobbára fakereszttel jelölt sírokban nem sok kárt tehettek. A fatemplom is hamar újjáépült, majd 1837-ben újra a lőcsei főtérre költözhettek az evangélikusok. A temető bejáratánál álló fatemplomot elbontották, csak a téglából rakott, aztán a bontáskor tetővel ellátott oltárív várja a kései látogatót, és a sok sír mellett a Herrmann Gusztáv által emeltetett klasszicizáló kápolna, ahol a mecénás fűszerkereskedő is nyugszik.

De mindezeket csak azért mondtuk el, hogy tudjuk, merre is járunk Astrid Kostelníkovával, született Astrid Zwilliggel, aki szépen beszél magyarul, és a régi lőcsei világ talán utolsó tanúja. Aki még ismerte azokat az előkelő hölgyeket, akik Trianon és az államosítások után sokszor a korábbi cselédeikhez jártak étkezni, de a tartásuk szálegyenes maradt. Aki szívesen mesél a város örök vetélkedéséről a szomszédos Késmárkkal, és Spengel Sándor mérnökről, aki az utolsó pillanatban, 1951-ben hozzálátva felméréséhez, kilenc szektorra osztotta temetőt, aztán 1956 és 1958 között elkészítette a számokkal ellátott alaprajzot.

Astrid a sétánk során meg-megáll és mesél egy-egy sírcsoportnál, ahol a Görgeik és a Csáky grófok, a Wieland bárók, a Probstnerek, Maléterek, a Mazáryak, a Justusok, a Hoepfnerek, a Toperczerek, Marschalkók nyugszanak.

Csupa jeles személyiség, tudósok, politikusok, tanárok, városi és vármegyei vezetők, ismert művészek pihennek itt, de mi most mégis a két késmárki hegymászó, Grósz Alfréd és Döller Antal történetének ismeretében (lásd Magyar Hírlap, 2021. augusztus 4-én és szeptember 2-án megjelent cikkei)  egy másik Tátrát járó tudós sporttárs, Dénes Ferenc (1845–1934) I. szektorban lévő sírjánál állunk meg. Az egyszerű kő alatt a Magas-Tátra egyik első meghódítója nyugszik, aki a hegység lengyel részén, Újterebesen született, 1864-ben érettségizett a lőcsei gimnáziumban, majd Bécsben és Pesten végezte el a földrajz szakot.

Tanulmányai mellett ráérő idejében bejárta az Osztrák Alpokat és a Mátrát is, majd pedig 1869-ben a tanári oklevelét megszerezvén, előbb a fővárosban tanított, majd Lőcsén, a magyar királyi főgimnáziumban lett földrajztanár 1873-ban. Saját bevallása szerint a Magas-Tátra közelsége miatt költözött Lőcsére, nem véletlen, hogy a Magyarországi Kárpát-egyesület egyik alapítójaként és vezetőjeként a tátrai hegymászás ügyének jeles előmozdítója is volt.

Még tizennégy évesen mászott először hegyet, 1859-ben indult el a szülőfalujából, és jutott fel a 2503 méteren lévő Tengerszem-csúcsig. Aztán a diplomázásának évében a Lomnici-csúcs 2634 méterét is abszolválta, majd tíz esztendő múlva felért a Tátra tetejére, a 2663 méteres Gerlachfalvi-csúcsra is. Végül nem nagyon akadt olyan hely a hegységben, ahol ne járt volna, így aztán a Magas-Tátráról írt vagy száz publikáció és kalauz mellett 1:25 000 arányú térképet is rajzolt a hegységről, és részt vett annak geológiai, földtani felmérésében is. Jeles hegyi vezető is volt, ha nem tanított Lőcsén, akkor Tátraszéplakról indult neki a hegynek.

Negyvennyolc, jórészt máig használatos útvonalat jelölt ki, de ő volt a poprádi Tátra Múzeum gondnoka is, 1922-ben pedig a Tátrai Meteorológiai Állomás vezetője lett. De hetvenöt évesen még megmászta a Lomnici-csúcsot, tizenkét év múlva pedig a 2503 méteren lévő Tengerszem-csúcsra „sétált” fel. A fotós és földrajztudós Déchy Mór (1847–1917) és a selmeci orvos, Téry Ödön (1856–1917) mellett őt tartjuk a magas-tátrai túrázás atyjának.

Vasból lehetett a szervezete, mert úgy hatvanéves lehetett, amikor Lőcséről elgyalogolt Ótátrafüredre, felmászott a 2452 méteres Nagyszalóki-csúcsra, majd amikor visszaért a hegy lábához, nagy bosszúságára észrevette, hogy kedvenc távcsövét a tetőn felejtette. Így, ha lehet hinni a visszaemlékezéseknek, újra felkapaszkodott a 2452 méteren lévő hegytetőre a messzelátóért, majd lejött Ótátrafüredre, és onnan természetesen még hazagyalogolt a harminc kilométerre lévő Lőcsére. Nem véletlen, hogy róla nevezték el a Tengerszem- és a Nagy-Békás-csúcs közötti 2438 méteres, négyes sziklaormot. Az evangélikus temetőbe 1934-ben vitték ki, azóta itt nyugszik, de lelke minden bizonnyal most is a Magas-Tátrát járja.

Kapcsolódó írásaink