Kultúra
Fagypont alatti versekkel zárt a kert

A záróesemény vendége Oláh András Ratkó József- és Ady Endre-díjas mátészalkai költő volt, akinek tizenhatodik kötetét mutatták be. Ebben 72 vers kapott helyet, amelyek javarészt a szerelmet, a férfi-nő kapcsolat misztériumát idézik meg, de szólnak a családról, emléket állítanak az eltávozott ősöknek és történelmi eseményeknek is - írja a rendezvény közleménye.
Felcsillannak benne tétova örömök, de alapvetően a válságok versgyűjteménye ez, nyílt lélekanalízis, amit már a kötetcím is sugall. Magánéleti események sűrűsödnek a kötetben, ezeket emeli egyetemes dimenzióba a költő azon a sajátos Oláh András-i hangon, ami egyszerre rezignált, melankolikus, mégis pajkos és friss nyelvezetű – fogalmazott Kégl Ildikó, író, újságíró, az est műsorvezetője.
Oláh András versvilágán túl olyan kérdésekre is választ keresett, magányosabb-e a költő, mint mások, vagy épp gyógyírt jelent-e, ha papírra veti a fejében, lelkében kavargó érzéseket, gondolatokat.
A gyakorta visszatérő gondolataim vannak versbe zárva, azok az élményeim, érzéseim, amelyek meghatározóak számomra, amelyek alkotnak engem — mondta a költő, miközben pályájának kezdetéről, meghatározó állomásairól is mesélt a közönségnek.
Az ünnepi alkalom során tíz vers hangzott el a kötetből Kokics Péter színművész és Balázs István előadóművész tolmácsolásában, s e mellett meglepetés vendége is volt az estnek Kocsis Csaba költő, énekmondó személyében, aki a szerző megzenésített verseit adta elő. A különleges atmoszférájú estet további meglepetés színezte; Fecske Csaba József Attila-díjas helyi költő humoros csasztuskával fogadta pályatársát, barátját, hogy megköszönje jelenlétét.