Kultúra

Államférfi a huszadik századból

A belgrádi puccsig Magyarország sikeresen szerzett vissza elcsatolt területeket, miközben más országok és a nagyhatalmak tiszteletét, barátságát, bizalmát megőrizte

A nyolcvan esztendeje tragikus módon elhunyt Teleki Pál politikusi munkásságáról tartott előadást a Klebelsberg Emlékházban Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, aki ez alkalommal vehette át a nagykovácsi Gróf Tisza István Nemzeti Kör által megítélt Gróf Tisza István-emlékérmet is, amelyet Gór Csaba II. kerületi kormánypárti önkormányzati képviselő és Janits Béla, a szervezet alapítóelnöke adott át a történészprofesszornak.

Államférfi a huszadik századból
Kálmán Ernő, a V4 Építészeti Alapítvány elnöke, Szakály Sándor történész, Gór Csaba képviselő és Janits Béla, a Gróf Tisza István Nemzeti Kör alapító elnöke
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Szakály Sándor az elismerés kapcsán kiemelte: azért különlegesen nagy öröm ez számára, mivel 2018-ban, amikor gróf Tisza István posztumusz Nemzeti Örökség Díját ítélték meg, a történészprofesszor mondta a laudációját.

A telt házas előadáson, amelyen értő és érdeklődő, a magyar történelmet szenvedélyesen kutató közönség vett részt, a történészprofesszor Teleki Pál alakja, politikusi személyisége kapcsán azt hangsúlyozta, hogy államférfi volt, olyan, amilyenből még egy évszázadban is csak kevés van.

Teleki indulása kapcsán kiemelte nyelvtudását, jogi és földrajzi képzettségét, valamint azt is, hogy beutazta a világot, Amerikában is járt. Teleki bár Budapesten született, de gróf Bethlen Istvánnal együtt mégis a jó értelemben véve ravasz erdélyi politikusok között tartották számon. Erdélyben ugyanis az oszmán birodalommal kialakult kapcsolatok miatt a politikusok és más vezetők a lavírozásban, az okos kompromisszumok megtalálásában nagyon magas szintre jutottak el.

Mindezek a tulajdonságok pedig kivívták a kormányzó és mások bizalmát. Teleki Pál 1920-ban külügyminiszter lett, majd 1920–21-ben, vagyis a Tanácsköztársaság bukása után lett először az ország miniszterelnöke. Az utca embere, aki a politikai vicceket gyártja, úgy látta ebben az időszakban, hogy Teleki bátran vállal olyan kockázatot, amit talán nem mindenki. Szerteágazó tevékenységébe belefért a főcserkészség, a földrajzi kutatások, a magyar tudományos akadémiai tagság és még számos vállalás.

1938–39-ben vallási és közoktatási miniszter lett, majd 1939-től megválasztott miniszterelnök egészen 1941. április 3-i öngyilkosságáig. Szakály Sándor a revíziós politika főbb állomásain keresztül mutatta be, hogyan vezetett eddig a végzetes lépésig a keresztény magyar miniszterelnök útja. Hiszen egészen a belgrádi puccsig, amelynek során németellenes erők kerültek hatalomra Jugoszláviá­_ban, Magyarország sikeresen szerzett vissza elcsatolt területeket, miközben más országok és a nagyhatalmak tiszteletét, barátságát, bizalmát sikerült megőriznie az utolsó pillanatig.

Mint a történészprofesszor elmondta, sokan még a legutóbbi időkig is kételkedtek Teleki Pál mint hívő keresztény öngyilkosságában, de többek közt életművének egyik kutatója, Ablonczy Balázs történész is meggyőző kutatási eredményeket tárt a kétkedők elé néhány évvel ezelőtt.

Kapcsolódó írásaink