Kultúra

Közös hang koncert gyerekkel a Zeneakadémia nagytermében

A nehéz sorsú iskolások integrációja a cél

A Zeneakadémia nagytermében debütál szeptember 23-án a Danubia Zenekar és művészeti vezetője, Hámori Máté új zenei projektje, a Közös hang, melynek célja az ország nehezebb sorsú településein élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése – közölték az MTI-vel a szervezők.

A Máltai Szimfóniával közösen életre hívott program során a zenekar tagjai több mint fél éven át rendszeresen látogatták az iskolákat Tarnazsadányban és Tarnabodon, ahol együtt zenéltek az ifjú zenészekkel, előkészítve a szeptemberi zeneakadémiai fellépést.

A gyerekek és a zenekar tagjai klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok együttes felhasználásával, erre az alkalomra készült Ott Rezső-művet mutatnak majd be a koncert első részében. Az este további programjában a zenekar előadásában szerepel Rossini Tell Vilmos-nyitánya és egy magyarországi bemutató is, Thomas Ades brit zeneszerző Concerto for piano, no. 2 című műve, a zongoránál a hongkongi születésű, Berlinben élő Csijan Vong.

A hangverseny Schumann I. B-dúr Tavaszi szimfóniájával zárul, Hámori Máté vezényletével. Hámori Máté felidézte, hogy három éve indították el Beethoven-projektjüket. A kezdeményezésben a siket és nagyothalló embereknek segítenek kapcsolatba kerülni a zenével. „Idén indul el több éves előkészítő munka után Énekút címmel zeneoktatási platformunk, amely az iskolai zeneoktatásban segíti minőségi tartalmakkal a pedagógusokat és a gyerekeket” – tette hozzá a Danubia Zenekar művészeti vezetője. A Közös hang című projekt első koncertjét további alkalmak követik – legközelebb november 26-án.

Kapcsolódó írásaink

Lisztről szól az ősz a Zeneakadémián

ĀFiatal tehetségek mellett hazai és világsztárokkal indul újra a koncertélet - Várdai István, Liszt-díjas csellóművész: Nagyon fontos megmutatni a fiataloknak, hogy ez miért több, mint munka