Kultúra
A legfiatalabb versenyző, a kanadai Kevin Chen nyerte a nemzetközi Liszt-zongoraverseny fődíját
Kovács Gergely közönségdíjas

A megméretés hivatalos versenyprogramja ezzel zárult a Zeneakadémián, vasárnap este pedig gálakoncert és ünnepélyes díjátadó koronázta meg az eseményt. A Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia szervezte versenyen a világ számos pontjáról érkező hetvenkét jelentkező közül huszonketten tudtak élőben bemutatkozni a közönség előtt.
A szeptember 13-tól zajló első és második fordulót, valamint az elődöntőt követően négyen jutottak a fináléba, ahol ketten Liszt A-dúr zongoraversenyét, ketten az Esz-dúr zongoraversenyt adták elő a Vajda Gergely által vezényelt Nemzeti Filharmonikusok kíséretében. A rangos nemzetközi zsűri (amelynek mások mellett tagja volt az orosz Olga Kern, Balázs János és Vásáry Tamás is) döntése értelmében a tanulmányait a Calgary Egyetemen végző, már több korábbi versenyen is győztes fiatalember nyerte el a harmincezer eurós fődíjat.
A második helyen az olasz Giovanni Bertolazzi végzett, míg a harmadik helyezett a magyar Kovács Gergely lett, aki a közönségdíjat is kapott Az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíját a zsűri a finálé negyedik résztvevőjének, a grúz Tamta Magradzének ítélte oda. A finalisták több mint ötven koncertre kaptak meghívást hazai és külföldi együttesekkel való együttzenélésre, illetve koncerttermi fellépésekre. A verseny visszanézhető a Filharmónia Magyarország YouTube-csatornáján.