Kultúra
A Nemzeti igazgatója kész a párbeszédre
Robert Wilson betegségére hivatkozva maradt távolt a MITEM-től, amely az ő rendezésével kezdődött – Vidnyánszky: Ön szabadon elmondhatja a véleményét

Robert Wilson pénteken jelezte: betegsége miatt távol marad a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) fesztiválról, amely az általa rendezett Oidipusz-előadással kezdődött aznap. Az eseményt hetedik alkalommal rendezték meg. Levelére Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház és a MITEM fesztivál igazgatója a következőképpen reagált: „Egy csodálatos előadás élményével lettek gazdagabbak, akik a MITEM-en látták az Ön által rendezett megrendítő Oidipuszt. Ennek fényében különösen szomorú, amiről írnom kell Önnek.”
Vidnyánszky azt írta, a találkozó nyitott, a művészet sokféleségét és szabadságát hirdető esemény. Szerinte Robert Wilson levele azt jelzi, hogy mindkettőjüket érdeklik a közélet és a társadalom kérdései, amelyek megvitatása során alapvető fontosságú a vélemények sokszínűsége. „Levelének közzétele azt is bizonyítja, hogy Magyarországon Ön szabadon elmondhatja a véleményét” – üzente.
Vidnyánszky Attila a lapunknak is eljuttatott levelében kifejtette: a MITEM nevében szereplő találkozás szó rendkívül fontos, mert „mi a kultúrák, a világnézetek, a színházi eszmények találkozásában, a vélemények cseréjében, a párbeszédben hiszünk”. Mint megfogalmazta, meggyőződése, hogy a 2014-ben általa alapított MITEM hozzájárult ahhoz, hogy a magyar színházi élet szabadabb, nyitottabb és befogadóbb legyen.
Szerinte Robert Wilsonnak „szíve joga”, hogy úgy nyilatkozzon, ahogy azt a lelkiismerete diktálja, ám úgy látja, hogy a művész egyoldalúan tájékozódott vagy egyoldalúan tájékoztatták őt.
Sajnálattal vette tudomásul, hogy a rendező egészségi állapota miatt nem jöhetett létre a személyes találkozó, és úgy véli, „sok mindent tisztázhattak volna”.
Felhívta a figyelmét arra is, hogy „azok, akik korábban vezették a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, és akik ma a FreeSZFE-t működtetik, valamint akik évtizedeken át egyeduralkodóként meghatározták a magyar színházi szakma történéseit, nos, azok nem adtak teret az Ön magyarországi megjelenésének.
Eddig Ön mindössze egyetlen vendégelőadással szerepelt Budapesten, 1992-ben. Aztán 2014-ben Eszenyi Enikő személyes munkálkodása eredményeként és az Ön által erősen kritizált magyar kormány anyagi támogatásával jöhetett hazánkba dolgozni egy előadás erejéig” – írta, hozzátéve, „így történt ez most is”.
Robert Wilsonnak, a világ egyik leghíresebb és legsikeresebb színházi rendezőjének a MITEM fesztiválon mutatták be Oidipusz című rendezését, ám a rendező egészségi okokra hivatkozva távol maradt a bemutatótól. Az MTI-hez küldött szombati közleményében jelezte, hogy bár örül annak, hogy Budapesten bemutatták a darabját, művészi díja felét, amelyet a MITEM fesztiváltól kapott, felajánlja a Free-SZFE Egyesületnek.
Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében közölte: nagy sajnálattal figyeli, ahogy a kormány korlátozza a művészi kifejezés szabadságát és az oktatás szabadságát Magyarországon. Kijelentette: hogy nem ért egyet az egyetemen tavaly lezajlott modellváltással, amely szerinte antidemokratikus támadás volt az intézmény autonómiája ellen.