Kultúra

Aki hegymászásért nemességet kapott

Hol sírjaink domborulnak. Döller Antal volt a Magyarországi Kárpát-egyesület egyik alapítója

A késmárki temetőben nyugvó Döller Antalnak, vagy 1875-ig inkább Anton Döllernek, éltesebb korában pont olyan pofaszakálla volt, mint az uralkodónak, akit szolgált, és akitől magyar nemességet is kapott. Lengyelországban született, és 1849-ben hadnagyként még a magyar szabadság ellen harcolt. Aztán a Tátra alatt és annak ormait mászva jó magyarrá lett, és ez a történet nem is volt ritka azokban az időkben.

Aki hegymászásért nemességet kapott
A csúcsok tiszta időben Késmárktól szinte kézzelfogható távolságra vannak
Fotó: Magas-tatra.info

Döller Antal 1831-ben, a galíciai Winnikiben született, amikor ez az országrész még a Habsburg Birodalom része volt. Apja tisztként szolgált a helyi garnizonban, és érettségi után fiát is tiszti iskolába adta. Így harcolhatott ifjú Döller hadnagy­ként 1849-ben Magyarországon a „schwarzgelbek” között. Egy évvel később már főhadnagy, majd kilenc év múlva százados lett, aztán 1872-ben került a Szepességbe, majd 1875-ben, nyugalmazott őrnagyként Késmárkon telepedett le. Leszerelésében hivatalosan egészségi problémák játszottak közre, de további élete erre alaposan rácáfolt, hiszen aktív hegymászói pályafutása csak ezután kezdődött el.

És igazából az élete is, hiszen jól nősülvén bekerült Késmárk előkelőségei közé. Ezzel legtöbbet a Tátra alatti városka nyerte, hiszen Döller úr aktív, a közélet iránt elkötelezett férfiú volt. Így már 1880-ban szövőiskolát és műhelyt alapított társaival a városban, majd két év múlva fehérítő üzemet. De elnöke volt a Felső-magyarországi Halászati Egyesületnek is, emellett a helyi Vöröskereszt megszervezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tagja volt számos igazgatótanácsnak és felügyelőbizottságnak, alapítványnak és iskolaszéknek is.

Hogy igazából mikor és hogyan fordult a figyelme a Magas-Tátra és a hegymászás felé, azt nem tudni. A fenséges, többnyire hóval borított csúcsok tiszta időben Késmárktól szinte kézzel fogható távolságban vannak, vonzzák az embert.
Az biztos, hogy már késmárki megtelepedése előtt, 1873-ban társalapítója és ügyvezető alelnöke volt a Magyarországi Kárpát-egyesületnek, amely az országban első turistaegyesületként Tátrafüreden alakult 1873. augusztus 10-én olyan jeles férfiak közreműködésével, mint a fizikus Eötvös Lóránd (1848–1919), a jogi végzettségű geográfus-kutató Déchy Mór (1851–1917) vagy az orvos Téry Ödön (1856–1917).

A Magas-Tátra akkori egyetlen üdülőtelepülésén összegyűlő társa­ság egy-két évtized alatt valósággal felvirágoztatta ezt a környéket.

Azzal indítottak, hogy minden tavasszal és a nagy esőzések után helyreállították a már használatban lévő ösvényeket. Azután elkezdték kiépíteni a déli oldal völgyeibe vezető turistautakat, majd a különö­sebb képzettség nélkül is megmászható Nagyszalonaki- és Tengerszem-csúcsokhoz vezető ösvényeket. Ugyanakkor vasláncok rögzítésével könnyítették meg a profik mászását a Lomnici-, Gerlach­falvi- és Tengerszem-csúcsokra. Tíz esztendő alatt nyolc jelentősebb menedékházat is felépítettek, ami nem lehetett kis munka, hiszen építőanyagként csak a kő állt rendelkezésre a helyszínen.

Ekkoriban, közreműködésükkel kezdtek kiépülni a Tátrafüred melletti nyaralótelepek, és az 1890-es évek elejére a Tátra körút, amelynek nyomán létrejött Tátraszéplak, Tátralomnic és Matlárháza is. Nem mellesleg összeállították a hegyi vezetők kézikönyvét, megszervezték oktatásukat, sítanfolyamokat tartottak. Mindezeken ügyvezető alelnökként Döller Antal is sokat munkálkodott, aki eddigre megtanult magyarul, és fel is vette a magyar állampolgárságot. Szakmai cikkek sora született a tollából, a Karphaten Postba és országos lapokba publikálva.

Késmárki házában létrehozta az első Tátra-múzeu­mot is. Tevékenységét az uralkodó is elismerte, mégpedig az 1887-ben adományozott magyar nemességgel és a hozzá járó „poprádvölgyi” előnévvel. Alapítója volt 1892-ben a Magyar Turista Egyesület Tátra Osztályának, ötletgazdája a Csorba-­tó melletti, ma is használatban lévő turistalétesítményeknek. És nem mellesleg nyugdíjaztatása előtt, 1874-ben hetedikként megmászta a Gerlachfalvi-csúcsot.

Olyan társai voltak a 2655 méter magasra vezető úton, mint a már említett Déchy Mór, aki a Mont Blanc tetején is járt korábban, aztán Odesszába nősült, és magyar kutatókkal hét tudományos expedíciót vezetett a Kaukázusba. Vagy Still János (1805–1890), a Gerlachfalvi-csúcs első jegyzett meghódítója (a sógorával, aztán egy molnárral és két ismeretlennel jutott fel 1834-ben a Tátra legmagasabb pontjára) a Tátra egyik első hegyi vezetője, aki emellett méhész és falusi tanító is volt.

A késmárki temetőben nyugvó Döller Antalról később tavat, csúcsot és tornyot is elneveztek szeretett Tátrájában.

Kapcsolódó írásaink

A Tátra tudós polihisztora

ĀHol sírjaink domborulnak. Grósz Alfréd 1922-ben elmondhatta, hogy volt a magashegység valamennyi csúcsán – Emlékét gránittömb őrzi az Elülső-Rézaknák völgyében