Kultúra

A Kékszakállú herceg vára dzsesszváltozatban

Sárik Péter célja az volt, hogy olyanokhoz is eljuttassák Bartók művét, akik amúgy nem mennének be egy hangversenyterembe vagy az Operába

A Bartók rádiós ősbemutató után (június 8.) élőben az augusztus második felében megrendezett Zempléni Fesztiválon láthatta először a közönség Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának dzsesszátiratát, amelyet Sárik Péter készített, és a zeneszerző triója, valamint a budafoki Dohnányi zenekar adott elő Hollerung Gábor vezényletével, az énekes szerepekben pedig Cser Krisztiánt (basszus) és Miksch Adriennt (drámai szoprán) hallhatta a közönség. A bemutató kapcsán Sárik Pétert a műfajok közti átjárhatóságról és a Kékszakállú-átiratról kérdeztük.

A Kékszakállú herceg vára dzsesszváltozatban
A zeneszerző folyamatosan beszélget a színpadról a hallgatókkal, és mindig beveszi a közönséget a játékba
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– Vedres Csaba Mi az, hogy könnyűzene? című kötetében kétféle előadásmódot és nézői jelenlétet különböztet meg. Az egyik az akusztikus hangszeres, csöndben ülős, „meditatív”, a másik táncolós, ugrálós, tombolós „orgiasztikus”. Ezen a skálán a dzsesszkoncertek középtájon helyezkednek el? Ez teszi vonzóvá a komolyzenei átiratokat?

– Kétségtelen, hogy egy dzsesszkoncert legtöbbször lazább, kötetlenebb hangulatú, mint egy klasszikus zenei, de mára a dzsessz is sokat „komolyodott”. Ami viszont biztos, hogy a mi koncertjeinken mindig oldott, fesztelen a hangulat, akkor is, ha épp Bartókot játszunk, és igen, ez mindenképp vonzó a közönség számára. Én folyamatosan beszélgetek a színpadról a hallgatókkal, és minden produkciónkban bevesszük őket a játékba, együtt énekeljük az Örömódát vagy épp a Csillagok, csillagok…-at. Attól még lehet nagyon komoly valami, hogy közben nem kell vigyázzban ülni.

– A Sárik Péter Triónak (Sárik Péter zongora, Fonay Tibor nagybőgő, Gálfi Attila dob) van már Fonogram-díjas Bartók-lemeze is. Ön többször nyilatkozta, hogy véleménye szerint Bartók zenéje tiszta dzsessz. Miért érzi így?

– Ez nem is érzés, hanem konkrét tény. A mai dzsessz rengeteget merített Bartók zenéjéből, leginkább a harmóniáiból. Egy dzsesszistának abszolút otthonos a bartóki világ. Nekünk, magyar zenészeknek meg még inkább, hisz Bartók a miénk, és miénk az a népzene is, amely az ő művészetének a gyökere.

– Hogyan esett a Kékszakállúra a választása?

– Az ötlet Kesselyák Gergelytől, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál akkori igazgatójától származik, aki 2019-ben kért fel minket, hogy a 2020-as fesztiválra készüljünk egy új műsorral. A világjárvány miatt a miskolci premier elmaradt, és csak most, több, mint két év elteltével mutattuk be a feldolgozást, és CD-n is most jelenik meg. Hatalmas munka volt, rengeteg nehézséggel, de remélem, éppúgy, mint a Beethoven- és a Bartók-lemezünk esetében, ennél a darabnál is elérjük a célunkat: olyan új hallgatókat tudunk megnyerni, akik még nem ismerik vagy épp túl nehéznek tartják ezt a művet.

Épp ezért leginkább a hangszerelésen változtattam úgy, hogy a nem klasszikus zenéhez szokott füleknek is ismerős legyen a megszólalás. Arra is törekedtem, hogy könnyen és szinte bárhol előadható legyen a mű, hisz a célunk pont az, hogy olyanokhoz is eljuttassuk a Kékszakállút, akik amúgy lehet, hogy nem mennének be egy hangversenyterembe vagy az Operába.

– Miksch Adrienn, aki Juditot énekli a Kékszakállúban, azt nyilatkozta, az átirat éneklése közben olyasmikre talált rá Bartók operájában, amikre korábban nem. Amikor ön azt mondja, a dzsesszverzió közvetlenebbé, egyszerűbbé, érthetőbbé teszi a művet, erre gondol?

– A dzsesszverzió új színeket ad a műnek, vagy inkább más megvilágításba helyezi. Ez is volt a cél. Aztán, ha valaki megkedveli a mi verziónkat, akkor jöhet számára az eredeti, ami bizonyosan sokkal mélyebb, mint a feldolgozás. Akkor már érthető és élvezhető lesz az is, ami ma még túl súlyos.

– Mit szólt a szakma az ön Kékszakállú-feldolgozásához?

– Azt kell mondanom, hogy a dzsesszes Kékszakállú rendesen felkavarta az állóvizet a klasszikus zenei körökben. Sokan már a feldolgozás tényétől is felháborodtak, hihetetlen kommenthadjárat zajlott a Facebookon. Olyat is olvastam, aki egyenesen be akarta tiltatni ezt a verziót! Persze anélkül, hogy egy percet is hallott volna belőle.

Mások meg rajonganak érte. Képzelje, két klasszikus zenész ismerősöm is a gyerekén tesztelte a feldolgozást, és ugyanaz lett a végeredmény: a miénk tetszett nekik, míg az eredetit még nem bírták végighallgatni. Nagyszerű visszaigazolás volt ez a teszt, hisz ezek a srácok lesznek a jövő közönsége, szükségünk van rájuk, és a mi feladatunk, hogy megkedveltessük velük a nehezebben befogadható zenéket is.

– Végezetül azt szeretném megkérdezni, mivel ön Cegléden született, hogy az Alföld, a táj szellemisége milyen inspirációt adott önnek a zenéléshez?

– Ceglédről talán a legkomolyabb útravalót és inspirációt a zenei általánosban eltöltött nyolc év adta. Abban az iskolában csodálatos tanárok foglalkoztak velünk, mindennap volt énekóránk, a népdalok, a klasszikus zene az életünk részévé vált, a legfogékonyabb életkorban szívtuk magunkba ezeket a csodákat. Ezek az évek az egész életemre hatással lesznek.

Kapcsolódó írásaink

Középpontban a hegedű

ĀKováts Péter, Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész: Szeretnénk elérni, hogy mi, magyarok legyünk büszkék Auer Lipótra, és tudatosítsuk a nagyvilág számára is