Kultúra
Gerhard Richter, a sehová sem sorolható alkotó
Evelin Hust: A mintegy háromezer alkotást készítő művész szótlan, keveset beszélő ember, akinek a képei viszont önmagukért beszélnek
A közönség is megcsodálhatja mától a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Gerhardt Richter Valós látszat című kiállítását. A tárlat egyben egy olyan sorozatnak a csúcspontja, amelyben a kortárs német képzőművészet legnagyobb alakjait mutatták be tíz év alatt a közös irányítású intézmények. Kilenc éve Günther Ecker kiállításával indultak, 2014-ben Jörg Immendorff, majd 2017-ben Georg Baselitz következett a sorban.
Baán László, az MNG főigazgatója a megnyitón a világ egyik legnagyobb kortárs képzőművészének nevezte a kilencvenéves alkotót. Akiről a kiállítás megvalósításában közreműködő Goethe Intézet igazgatója, Evelin Hust kiemelte, hogy egy olyan ember, aki a huszadik századi Németország mindkét diktatúráját megtapasztalhatta. Két testvére a fronton halt meg, és arról a tárlat egyik fali szövegéből értesülhettünk, hogy apja tanárként kénytelen volt belépni a náci pártba, majd az amerikai hadifogságból szabadulva fizikai munkából kellett eltartania a családját. Beteg feleségének halála és a megaláztatás végül öngyilkossághoz vezetett. Hust elmondta, a mintegy háromezer művet készítő Richter szótlan, keveset beszélő művész, akinek a képei viszont önmagukért beszélnek.
A tárlatot a sajtó képviselői és a meghívottak számára Bódi Kinga kurátor mutatta be, aki hangsúlyozta, hogy nem kronologikus kiállítást raktak össze, éppen ezért a tárlat Richter erre az eseményre március 21. és április 5-e között készített húsz végtelenül finom ceruzarajzával indul. A nyolcvanas évek óta Kölnben élő művész ugyanis bejelentette, hogy lezárta festészeti életművét, de mégsem tudta abbahagyni az alkotást.
A nonfiguratív rajzok leginkább hangulatképekből, jelentésekből álló sorozat. A következő terembe Richter egy másik, a holdfényes Elbáról 1957-ben készített szériája vezet át. Az absztrakcióba hajló lapok akkoriban készültek, amikor a művész a drezdai akadémia elvégzése után a kommunista Németország vezető szocialista realista festője lett, aki számos nagyméretű freskót is festhetett.
Aztán 1961-ben, még a fal felépítése előtt néhány hónappal minden művét, egzisztenciáját hátrahagyva Düsseldorfba szökött, ahol ismét elvégezte a képzőművészeti akadémiát. Itt a kísérletezés időszaka következett, ekkoriban magazinok számára érdekes képeiből gyűjtött albumot (Atlas), majd ezeket meg is festette fekete-fehérben. A most kiállított Titkárnő című, 1965-ös művén egy siető hölgyet látunk, aki nem mellesleg nős főnökének a szeretője volt, és aki miatt az megölette a feleségét. Ekkoriban festett kilenc nagyméretű képet szintén fényképek alapján gyönyörű amerikai nőkről.
A következő teremben már az 1972-es Velencei Biennáléra készített híres portrésorozatának fotóit láthatjuk. Richter kiválasztott mintegy háromszáz neves német személyiséget (politikusok és képzőművészek nem kerülhettek a válogatásba), majd negyvennyolcra redukálta az állományt. A portrékat pedig a jellegzetes lexikonképük alapján festette meg, és mutatta be Franz Kafkát a központba helyezve mint „briliáns elmék panorámáját”.
Velencében ismerkedett meg Tiziano Angyali üdvözletével, amelyet első nekifutásra megpróbált reprodukálni. Majd ennek sikertelensége arra ösztönözte, hogy egy sorozatban „szétfesse”, köddé változtassa a páratlan alkotást. Mintegy ezt ellenpontozva, a terem szemközti falára Richter színminta sorozatának összeállításai kerültek. Ez irányú kutatásait aztán 2007-ben a kölni dóm déli kereszthajójának hatalmas üvegablakán is folytathatta, amit 11 000 színes üveglapocskából állított össze.
A festő művészettörténeti reflexióit bemutató teremben családtagjairól festett szép klasszikus portrékat (Betty lányáról készült kis portré került a tárlatot hirdető plakátra) és nem eszményített tájképeket láthatunk, hogy egy teljesen absztrakt szekcióban folytatódjon az utunk. A fatáblákra több rétegben felvitt festék és a festőkés, rakli itt a meghatározó, Richter már a hetvenes évek óta készített ilyen, „véletlenül” alakuló munkákat.
A november 14-ig látogatható kiállítás a Birkenau-teremmel zárul, ahol a művész egy ismeretlen sonderkommandós 1944 nyarán készített fotóira építi négy nagy absztrakt táblából és szürke tükrökből álló művét. Utóbbiakban a fekete, vörös és zöld színű táblák elveszik fényüket. Ráadásnak még megnézhetjük Benjamin Katz Richterről és műterméről készített fotósorozatát is.
