Fény, mozgás, illúzió

A Vasarely Múzeum mostani időszaki kiállítása az erdélyi származású, németországi Ettlingenben élő galérista, Emilia Suciu gyűjteményén és barátai, Szöllősi-Nagy András hidrológus és felesége, a Nem’S Judit néven alkotó Nemes Judit által összegyűjtött műveken alapul. (A válogatás másik részét a Budapest Galériában lehet megnézni.) A történet pedig onnan indul, hogy Szöllősi-Nagy 1989 és 2009 között mint az ENSZ, majd az UNESCO munkatársa Párizsban élhetett a feleségével.

Itt ismerkedtek meg a művészvilág Magyarországról korábban érkezett tagjaival, és kezdték el gyűjteni a kortárs vagy korábbi magyar alkotásokat. A gyűjtemény első bemutatkozása 2004-ben a Loire-menti Angers városában volt, majd mindjárt a szentendrei MűvészetMalomba érkeztek alkotások, amelyek között ekkor még szép számmal találtunk munkákat a geometrikus művek mellett Czóbel Bélától, Rozsda Endrétől vagy Tihanyi Lajostól is. Sőt, Szöllősi-Nagyék a Párizsban naggyá lett magyar fotográfusok képeit is gyűjteni kezdték.

A mostanra háromszáz darabosra nőtt kollekció­ban ott vannak Rudolf és Lucien Hervé munkái mellett Paul Almásy, Gink Károly és Paul Nadar fotói is. A gyűjtemény gerince a Galerie Franka Berndt felszámolásakor került a birtokukba.

Az első műtárgyat, egy Bálint Endre-festményt, még 1972-ben vásárolták meg. Ez volt a felütés, az a kezdet, amitől Párizsban sem távolodtak messzire, ahol is az ötvenes években letelepülő festő, Vera Molnar mellett a később hazaköltöző Kádár József hatására, az ő iránymutatásukkal kezdtek el vásárolni. És szerencséjük is volt, mert meglehetősen alacsony áron jutottak hozzá olyan művekhez, amelyeknek aztán az általános konjunktúra miatt igen csak felmentek az árai.

A mostani válogatás gerincét a geometrikus, az op-art és a kinetikus alkotások adják, amely irányzatok a múlt század második felének a művészeté­ben voltak erősen jelen. 1955-ben rendezték meg Calder, Duchamp és Vasarely részvételével a Le Mouvement kiállítást, 1962-ben alakult meg Párizsban Vera Molnarral A vizuális művészetek kutatócsoport-ja. Párizs után, 1965-ben már a New York-i Museum of Modern Art mutatta be műveiket.

1966-ban az argentin Julio Le Parc, a kutatócsoport tagja, a párizsi és a New York-i kiállítások résztvevője nyerte el a velencei biennálé festészeti fődíját. Ez volt hát az aranykor, a kinetikus alkotások térhódításában is ott találjuk a csapatot, (1967-ben Párizsban volt az első nagy kiállításuk), hogy aztán befutott művészként alkothassanak sokan a mai napig is.

Emilia Suciu és Nemes Judit között még Vera Molnar közvetítésével alakult ki 1998-ban a munkakapcsolat, majd a barátság. Ennek eredménye ez a kettős kiállítás is, amely aztán az augusztus végi finisszázs után Ettlingenbe utazik majd. A Vasarely Múzeum földszintjén tehát augusztus végéig láthatjuk többek között a kiállítás plakátján is szereplő, Moduláció című, 1980-as szitanyomatot Julio Le Parc-tól.

Aztán Mengyán András Törött dimenziók sorozatából láthatunk egy érdekes, papír-, fa- és gumiszálak felhasználásával készült, háromdimenziós dara-bot. A gyűjtő, Nem’S Judit egy Ypsilon című, fából és plexiből összeállított, festett művel van jelen. Cesar Andrade valami végtelen türelemmel, lakkozott szögekből állította elő geometrikus kompozícióit. Vasarely-től az 1986-os Venus és az 1978-as Terz-Liten című szitanyomat szerepel a tárlaton.

A rá annyira jellemző op-art művekhez hasonlót most Alexander Drakulic­tól látunk, aki fekete-fehér gúlákból épít fel egy tökéletes gömböt. A kinetikus művek közül kiemelke­dik Gregorio Vardanegra 1969-es fénydoboza (lightbox) és Martha Boto megvilágított színes plexilapokból előállított, forgó alkotása ugyanebből az esztendőből. A válo­gatás egyik különlegessége Mirela Anura két 2019-es „formára vágott papírtárgya”, amelynek elkészítésére e sorok szerzője egészen biztosan nem vállalkozna.